Olvasóink értékelése: / 5
ElégtelenKitűnő 

Az autó folyamatos átalakulásokon ment át az évek során. Sőt, időnként a fejlesztéseket azonnal gyártásba dobták. Ennek ellenére azonban elkülöníthető pár jól meghatározott időszak. Létezett feles széria, ami az első igazán kiforrott időszakot előzte meg, majd a második széria előtt már folyamatosan bevezetésre kerülő biztonsági és egyéb újítások egy másfeles korszakot is kialakítottak.

Íme röviden a lényeges változások listája:

Változások a feles széria ideje alatt:

1968. április
- a vezetőoldali könyöklő magasabbra került

1968. június
- a fűtőventilátor kialakítása megváltozott (a műanyag keret több ponton fekszik fel, kevésbé hajlamos a törésre, kilazulásra)

1968. július
- ablakmosó spricniből kettő lett az egy helyett

1968. december
- a limousoineokban a visszapillantó tükör lába króm helyett fekete műanyag lett

1969. január
- a 6 hengeres modellekhez felárért rendelhetővé vált az 5 sebességes kéziváltó

1969. február
- szériafelszerelés lett a XXX

1969. április
- a kupék árusításának kezdete

1969. május
- az autó orrának kialakítása megváltozott, a hűtő szélesebb lett, az akkumulátor pedig srégen lett elhelyezve (eddig merőleges volt a tűzfalra)- a szélvédőmosófolyadék tartálya megváltozik (csak az alakja)
- a négyhengeres benzinesek differenciálművének áttétele 4.08-ról 3.92-re változott

1969. augusztus Serie 1 - Az első széria megjelenése és annak módosulásai:

- más felépítésű és elrendezésű a középkonzol
- a 250-es modellekbe fabetét kerül a műszerfalra, illetve a hangszóró a műbőrfóliával ellátott rácsot kapta meg (ez egy igencsak rossz választás volt, mára gyakorlatilag az összes tönkrement)
- a fűtéskapcsolók megkapták az optikai szálas világítást
- a kesztyűtartóvilágítás szériafelszereltség lett
- a középkonzol egy darabból lett kialakítva (kivéve a klímás autóknál) más mintázattal (az erezet mintái a szériák növekedésével egyre kisebb lett)

- a nem klímás, 250-es modellek szőnyegbetétet kaptak a középkonzol két oldalára

- a küszöb belső oldala és a padlólemez szőnyegborítást kapott a gumi helyett

- a kalaptartó szőnyegezése szériafelszereltség lett

- az ajtókárpitok új mintázatúak lettek és párnás részeik a hegesztett szivacs helyett egy puha pvc habot kaptak

- a 250-es modellen már csak a térképzseben volt krómcsík

- a hátsó ülés anyaga behegesztett csíkokat kapott

- az ülőlapok és a háttámlák textil kárpit esetén (bőrnél nem!) steppelt csíkokat kaptak

- a jobboldali tükör (feláras volt!) a jobb ajtóról a jobb első sárvédőre került

- a kupék „cognac” színű belsőtere kárómintás betétet kapott

- a vészvillogó szériafelszerelés lett

- az emelő tekerője hozzá lett építve az emelőhöz

- a slusszkulcs már csak 0-s állapotban volt kihúzható, 1-esben nem

Az egyes széria alatt történt módosítások:

1969. október

-  megjelent az első kazettás rádió, a rádio része még csak mono vételi lehetőséggel (Becker Olympia Casette Stereo

- megjelent a Becker Europa Stereo, ami már tudta a sztereo vételt

1969. november

- a hathengeres kivitelek differenciálműveinek áttétele 3.69-re változott 3.92-ről, kivéve az 5 sbességes váltóval szerelteknél, ahol 3.92 lett a 4.08 helyett

1970. január

- az ablaktekerő rögzítése a csavaros megoldás helyett a kis habos kárpitbetét hátsó lemezének egy nutba való bevezetésével lett megoldva

- a limousineok c oszlopának krómtakarója megváltozott (hullámos, vastagcsíkos helyett vékony csíkok lettek)

1970. június

- a H1-es halogénizzós megoldás felárért cserébe rendelhetővé vált (korábban kérésre a ködlámpa helyett reflektor lett beépítve és a ködlámpák külön házba kerültek a lökhárítóra)

1970. július

- a kupékba rendelhető lett felárért a velúr kárpit

1970. augusztus

- az olajbetöltő nyílás gyorszáras lett

1970. október

- a padlóváltós kiviteleknél a váltógomb habosított borítást kapott

- az ablaktörlőlapátok egy kis takarófedelet kaptak a takaróanya helyett

- a hátsó fékcsövek kialakítása megváltozott (megszűnt a plusz kis fém fékcső)

1970. november

- a lámpakapcsolóba bekerült a ködfényszórókapcsoló, a helyzetjelző elhelyezkedése pedig elöl és hátul is meváltozott

1971. január

- szimetrikus, fekvő fűtéscsap kerül a motortérbe

1971. február

- a taxi szín a 040-es feketéről a 623-as világos elefántcsont színűre változik (schwarz-hellelfenbein)

1971. április

- megjelenik a Becker Mexico Casette, ami ugyanaz, mint az Olympia, csak a nevét egyszerűsítették

1971. május

- az alvázszám a jobb első nyúlványról a zárhídra került át

1971. június

- az automataváltók fokozatainak megnevezése 4-3-2-ről D-S-L-re változott

1971. augusztus

- a hűtőrács fém (W115) illetve aluöntvény (W114) helyett, egységesen műanyag lett

- a kormányváltós autók váltógombja is megkapta a habosítást

1971. október

- a hátsóablakfűtés időkapcsolót kapott

1972. április Serie 1,5 – A másfeles széria megjelenése és annak módosulásai:

- új színek lettek rendelhetőek

- a beltér színei teljesen megváltoztak

- a műszerfal műanyag elemei és az MB-tex anyagok finomabb hegesztést kaptak

- megváltozott a textilek mintázata

- az ajtókárpitok is új mintázatot kaptak és valamivel feszesebb anyagból lettek gyártva

- a 250-es és 280-as típusoknál a lábtér szőnyegei az ajtóborítással megegyező színt kapták

- az előbbi típusoknál a középkonzol szőnyegborítása még feljebb került

- az automataváltók kulisszája króm helyett műanyag lett

- a fejtámlák végállásretezst kaptak

- a sárvédők eleje és a bajuszlemez alakja megváltozott

- a kupék belső visszapillantótükrének lába is króm lett

- a slusszkulcs köré is krómfedés került, mint az ajtózáraknál

- az első szélvédők ragasztott, biztonsági üvegből készültek minden típusban

- szakaszos ablaktörlés lehetősége

- érintős indexkapcsoló (nem akad be, csak indexel egyet, ha nincsen rendesen lenyomva)

- a szervókormányrendszer teljesen átalakult

- a motorháztető kereszttartójába egy kirekesztés került az új 280-as motorok légszűrői miatt

- a biztosítéktábla teteje csavaros lett, nem bedugós

- a 280, 280E, 280C és 280CE modellek megjelentek a piacon

- megjelent a 250-es típus 2800 cm3-es-re alakított 250-es motorral az európai piacon is (eddig csak amerikai verzió volt)

- a 250CE modell megszűnt

- a 250 2.5 és a 250C 2.5 modellek is megszűntek

Az másfeles széria alatt történt módosítások:

1972. június

- H4-es halogénizzó krült a H1-es helyére (feláras)

1972. július

- extraként rendelhetővé vált a fényszórómosó

1972. október

- a háttámladöntő szerkezet működése megváltozott

- a rögzítőfék pedálja keskenyebb lett

- automata biztonsági övek megjelenése

- a fejtámla már csak párban volt rendelhető

- elmarad az „Automatic” felirat a csomagtérajtókról

1972. november

- a mechanikus kattogó órát felváltja a lényegesen halkabb kvarcóra

1973. február

- a habosított kormánykerék bevezetésre került

- a kormányváltó karja fekete lett, króm helyett

- az ablakmosótartályokról eltűnt a VDO felirat (normál kivitelű felépítményeknél)

- bevezetésre került a „Taxi International” felszerelés csomag, mely kifejezetten a taxisok igényeinek megfelelően lett kialakítva

- a Becker Mexico Casette rádió Vollstereo változata is piacra került (már a rádióvevő része is stereo)

- megjelent a Becker Grandprix Stereo

1973. március

- az első ülések fejtámlái szériafelszereltséggé váltak

- az első biztonságiövek szériafelszereltségként automaták elől

- megszűnik az „első egybeüléses” kivitel

- nagy ködzárófény került az autókra, teljesen műanyagból

1973. augusztus Serie 2 – A kettes széria megjelenése és annak módosulásai:

- az első rendszámtábla felfogatása a lökhárítóra került

- a köténylemez hosszanti nyílásába műanyag lemez került, megszűnt a kismotorosokon lévő krómcsík, illetve a nagymotorosokon a dupla lökhárító

- a hűtőrács szélesebb és laposabb lett, a csillag foglalata jelentősen kisebb

- koszfogó krómelem került az A oszlopra

- a tető oldalain lévő eresz elemek műanyag csíkot kaptak a tetejükre

- a hátsó szélvédőfeszítő keretbe esővíz elvezető vájat került

- megszűnik az elefántfül ablak az első ajtókon

- lényegesen nagyobbak lettek az oldalüvegek, és az új belülről állítható visszapillantótükrök

- a kupéknál a visszapillantótükör a megszűnt elefántablak helyén lévő kis háromszög üveg hátsó sarkába került

- az extraként rendelhető jobboldali tükör visszakerült az ajtóra és az is, mint a baloldali, belülről állítható lett

- az óracsoporton a visszajelzők feliratai helyett szimbólumok lettek, a reflektor visszajelzője szélesebb lett

- a fabetétek megváltoztak, mind anyagukban, mind mintázatukban

- a váltókar takarója harmónikaszerű lett

- a hátsó lámpák megújultak, elmaradt a króm keret és a hornyos-csíkos kialakítást kapták meg, ami kevésbé koszolódik

- a csomagtérajtó füle hosszabb lett

- a típusfelirat nagyobb és sarkosabb kinézetű lett

- az amerikai típusokra a hosszított lökhárító került

- az automataváltók kapcsolása nyomatékváltós lett a hidraulikus kupplung helyett (kettesből indulnak normál esetben)

- az ablaktörlőmotor egy műanyag burkolat alá került és kisebb lett

- a hűtővíz hőfokmérője elektromos lett minden típusban

- a négyhengeres kiviteleknél a karburátor teteje lejjebb került

- a kesztyűtartóvilágítás csak ráadott gyújtásnál világított

- kis beltérvilágításkapcsoló az ajtóknál

- nagyobb és masszívabb csomagtérvilágítás

- a 220-as benzines típus megszűnt

- megjelent a piacon az új benzines, a 230.4

- a 230-as hathengeres neve 230.6-ra változott

- az autók sorszámozását újrakezdték az alábbiak szerint a feltűntetett sorszámtól indulva

250, 280, 280E, 250C, 280C, 280CE 100.000-től

200D, 200, 230.6, 200.000-től

220D 400.000-től

A kettes széria alatt történt módosítások:

1973. december

- a limuzinok üléstámlái 20 milliméterrel magasbbak lettek

1974. február

- a metálfény rendelhető extra lett minden típushoz

1974. március

- a gyújtáskapcsoló nyílása köré fekete takaró került

1974. június

- a tűzfalon lévő horony megváltozott az új szélvédőmosó lábpumpája miatt

- a radiál gumiabroncs szériatartozék lett

- a zárható tanksapka szériatartozék lett

1974. július

- bemutatásra került a 240D 3.0

1974. augusztus
- az antenna hátra került
- az ülésfűtés extraként rendelhetővé vált

1974. november
- az antenna a 200D-től a 250-es típusig újra visszakerült  az első sárvédőre

1974. december
- a velúrkárpit minden limuzin típusra rendelhetővé vált (280 és 280E-re már a gyártáskezdettől fogva)

1975. február
- a szervókormány a 280-as motorokkal szerelt autókban szériatartozék lett

1975. március
- megjelent a Becker Monza Casette

1975. június
- filcbetét a kalaptartó és az ülések alá

1976. január
- az 5 sebességes váltó nem volt rendelhető többé
- megjelent a Becker Monza Casette Kurier és az Europa Kurier