Olvasóink értékelése: / 2
ElégtelenKitűnő 

A rádiók,
Történetem a rádiókkal

Még így a cikk elején szeretném elmondani, hogy nem vagyok sem villamossági, sem akusztikai szakember illetve szakértő, csak lelkes amatőr. Ennek tudatában csináltam a zenét a kocsiban illetve írom a cikket…

Még most leszögezném; a 123-as Mercedest csak Becker rádióval adták. Olyan előfordulhat, mint édesapám esetében, hogy „eredetileg” Grundig rádió van benne, de ez nem egészen így van. Az autót rádió előkészítés nélkül rendelték meg és a kereskedő rakta bele a rádiót. Az, hogy miért nem tudni. Grundig rádióval volt szerződése, vagy olyat kért a megrendelő, nem tudni. Egyébként az Ő esetében ez egy teljesen elfogadható, korhű rádió.

kep1.jpg

Kis történelem

A 123-as első szériájában (1979 szeptemberéig) az ún. krómcsíkos rádiók voltak.

kep2.jpg

A képen az első széria csúcsmodellje az 511-es Becker Mexico Cassette Vollstereo. 1576,20 német márkát kértek érte 1976.01.28-tól.

A második szériában jelentek meg az itthon mosógépgombosként elhíresült műanyag elejű rádiók.

kep3.jpg

A képen 1039,60 márkás 463-as Becker Europa Kurier.

1980 végén érkezett az első digitális rádió a 385-ös Becker Mexico Cassette Electronic Kurier.

kep4.jpg

1990 német márka volt az ára. Nem kevés…

1984-ig különböző féle fajta Europa, Avus, Mexico és Grand Prix nevű rádiók voltak kaphatóak.

1984-től kicsit változott a design.

kep5.jpg

Képen a Becker Avus Kurier. Mint látható gyakorlatilag lecserélték a „mosógéptekerőt”.

Azonban a harmadik széria „fiatalos” rádiói 1984-ben jelentek meg.

kep6 .jpg

 

Azt hiszem mondhatni, hogy az abszolút csúcsmodell a 753-as  Becker Mexico Cassette Electronic Stereo Kurier.

kep7.jpg

 

Mind design-ra mind tudásra ez vitt mindent. Arról nem is beszélve, hogy nagyon bele illik a hármas széria fiatalosabb belsejébe.

 

A saját történetem…

Ez az egész úgy kezdődött, hogy vettem egy Coupet. Nagy szép kis autó. Sőt! Egyre szebb. Idáig meg sem fordult a fejemben, hogy a kocsiban lévő fejegységet lecseréljem.
Amiről szó van, az egy Blaukpunkt Brighton MP34-es rádió. Mindent tud. CD, MP3, elektromos antenna, Cd- Tár, telefon stb… Hozzá a modern Pioneer hangszóró elöl- hátul. Kifejezetten jól szólt ez a rendszer így.

Egyre több kritikát hallgattam a rádió iránt, de mindig elengedtem a fülem mellet. Mondván ez jól szól meg MP3 és különben is nem is olyan csúnya, na. Szóval nekem is csak annyi kellet, hogy a barátom 123-asával utazzak cirka 700 km-t. Neki a „csúcsmodell” a 753-as  Becker Mexico Cassette Electronic Stereo Kurier rádiója van. – Jé! Ez tök jól szól! Hmm MP3-as kazettás átalakítóval meg azt hallgatom amit csak szeretnék. Nem is beszélve az autó belsejének az összképéről. És már el is indultam a lejtőn…

Kell egy öreg rádió. Mosógép tekerős, illetve annak reinkarnációja kizárva. Az újabb fajta kis kijelzős digitális Beckerek sem tetszenek. Kezem közé akadt egy Becker Europa 2000-es rádió. Ez már elég modern, kazettás. És jól is néz ki. Már meg is vettem. Gyönyörű állapotú.

kep8.jpg

 

Leírhatatlan boldogság árasztott el mikor beszereltem. Négy hangszóróval, gyári Fader-el és már a meglévő elektromos antennámmal… Ami érdekes, hogy nem cseréltem ki a hangszórókat a rádióhoz, mégis kifejezetten jól szóltak (és nem is füstölt el semmi sem…J).
De ami a lényeg, az az összkép. Na de, hogy került mégis a 80-as évek végéről a korszak egyik legdrágább rádiója a kocsimba? Úgy, hogy a legjobbat akartam. Ha már lemondok a modern kor adta rádiók előnyéről, akkor annak legyen meg a miértje. Így rendeltem meg a ritkaságához mérten viszonylag jó áron a Becker Grand Prix 2000-es rádiót.

kep9.jpg

 

Ráadásul nem is akármelyiket. Mint írtam a 80-as évek végéről származik. Oda-vissza játszós, zajszűrős kazettás, RDS-es és CD-tár vezérlős. Nyilván ez csak egy kis csekélység arról, amit valójában tud.

kep10.jpg

 

A következő részt érheti némi kritika.

Hogy még jobbá tegyem ezt az egészet, beszereztem egy erősítőt. Gyakorlatilag evvel üzemel a rádió. Ami még az erősítő mellet szólt az az, hogy lehet kötni külön bemenetet is. Így most jack dugóról bármilyen külső hangforrást rá lehet csatlakoztatni. Hát nem jó? Dehogynem. Legalábbis nekem. És (mondhatni) egész jól szól ez így. Sőt!


Nyilván való, hogy egy szakember 100-szor jobb zenét illetve hangzást csinálna.

A cikket később szerettem volna megírni ugyanis a terveim közt szerepel egy Cd- tár beszerzése is. De gondolom, mondanom sem kell, hogy egy olyan azért meglehetősen ritka és drága…

Gondolom sok olvasóban felmerült a kérdés (hmm mint az igazi újságírók J), hogy ha ennyi energiát és pénzt belefektettem ebbe az egészbe akkor miért nem a belevaló rádióval csináltam ezt az egészet egy gyári rendszerrel körítve? A válasz az, hogy alapvetően nekem a 123-as rádiói nem tetszenek. Ami nagyon jó az a 753-as Electronic. De az sem egy sűrű darab. Ez a rádió meg nem sokkal fiatalabb, hasonló korszakból származik. Arról nem is beszélve, hogy hasonlóan néz ki, de már sokkal modernebb. Másfelől pedig én a saját 123-asomat nagyon fiatalosnak tartom. Ezt bármelyik találkozón szívesen elmesélem, hogy miért, akit érdekel.