2015. szeptember
Csillagtúra 2015 - Toscana

Napsütötte toszkána

avagy egy kis ízelítő a „dolce vita-ból”.

Szerintem nincs olyan ember, aki ne olvasta volna a könyvet, látta volna a filmet vagy csak hallott volna Frances Meyes amerikai írónőről, aki tönkrement házassága végett került a híres itáliai tartományba. Ha mégis akad, akkor mindenképpen olvassa el a könyvet vagy nézze meg a filmet!Amikor a club oldalán értesültem a tervről azonnal rábólintottam. Hat ökörrel sem tudtak volna itthon tartani! A fejemben előugrottak az olajfa ligetek, a domboldalakon hullámzó szőlő ültetvények, a sajtok és borok képei és a kisvárosok harangtornyai, a házak ablaka alatt zsinóron száradó frissen mosott ruhák, valamint a műemlékek, művészek és műalkotásaik. Leonardo Michelangelo…..

Több alkalommal is jártam Olaszországban ,munka, vagy éppen szabadság alatt de kimondottan Toszkána régión csak keresztülhajtottam. A kezdeti lelkesedés után, sajnos a club több tagja is visszalépett  volt, aki érthető okból, mások meg…. na de ez már így alakult. Fátylat rá. A Sovány család, Dénes és Kata, Király Árpiék Erdélyből, valamint a feleségemmel jómagam és két jó barátunk alkottuk a csapatot, na meg az 5 autó. Szeptember 16-20. így szólt a kiírás, de mivel Hajdúszoboszlóról közel 1300 km a Residence Borgo Alto (ami egyik weboldalon sincs pontosan jelölve!!! Le Tre Case-t keresse, aki a Borgoba akar eljutni! ) szóval 15.-én este elindultunk . A ceglédi benzinkúton kapta mercim  egy kamionostól az első dicsérő szavakat amitől dagadt is keblem rendesen és a nagykanizsai Nyírfás motelben a tulajtól és kislányától  a következőket. Itt aludtunk és csak ajánlani tudom mindenkinek! Nagyon kedves emberek a tulajdonosok, tiszta, csendes, kényelmes. Másnap reggel tankolás (szlovén matricát a 4. benzinkúton tudtam venni) után Szlovénián keresztül céloztuk meg a Taljánokat.Dél körül Velencét tudtuk magunk mögött és itt nem Bologna felé mentem az autópályán, hanem délnek fordulva az S309 úton Ravenna volt a cél. Kellemes napos időben gurultunk, Chioggia városkánál érdekesség, hogy az út egy szakaszon a tengerre épült.

Az egyik útmenti vendéglőben ebédeltünk. Pizza, lasagne, milánói…itallal, kávéval 10 euro összegért kapható. Ravennától Forli városán keresztül az SS-67 úton folytattuk a csupán 150 km-re lévő célpont elérését. Na de ez a 150 km olyan volt mint a Gyöngyös- Kékestető szakasz 100x oda vissza! Csodaszép de olyan szerpentinekkel teli, hogy az alföldi utakhoz szokott automata váltóm nem győzött a 3-4 között kapcsolni.

Este 8 körül toppantunk be a szálláshelyre. Dénesék már vártak az apartman kulcsaival, illetve az „öreg „ Sovi egy életmentő barackpálinkával !! (KÖSZI GÁBOR!!) Ugyanis én marha beraktam a bika kábeltől a wd-40 en keresztül mindent csak épp a házi maradt itthon! Mea culpa!A szállás jó volt. Kellemes klíma, csendes, jól felszerelt (értsd a botmixertől a mosogatógépen át a bidétől a hajszárítóig, kávéfőző , tv….) kényelmes ágyak, de miért nem raknak fel szúnyoghálót az rejtély!Másnap reggel rövid megbeszélés  és tankolás után Pisába mentünk.

A városba érve olyan volt mintha egy kazánba léptünk volna. Iszonyatos forróság és magas pára fogadott bennünket . A ferde torony közelében parkoltunk le alig 200 m-re a híres építménytől ami tulajdonképpen a dóm harangtornya. Az épületegyütteshez tartozik még a Keresztelő kápolna. Nem akarom az építésétől kezdve Galilei kísérletein keresztül szaporítani a szót, minden megtalálható pl : a wikipédiában . Egy biztos :gyönyörű!Ja és mindenhol sorba kell állni a borsos belépők mevásárlásátől a bejutásig de ez jellemző minden olasz nagyváros nevezetességeire. Az emberek 99%-a úgy áll a torony közelében mint Gyurcsók László amikor küldte a tv-n keresztül az energiát, na ekkor készítik azokat a képeket mintha tartanák a tornyot. ;)

Délután Dénesék Soviékkal a tengerparton pihiztek, mi pedig a közeli Luccába, Puccini szülővárosába látogattunk.Hangulatos tipikus olasz település a harangtornyaival, a piactérrel a vinotékával ahol szomjas vándor megtalálja a 3 euros bortól (szerintem fogat mosnak vele) a 400 euro árcédulásig minden féle fajta nedűt. Hatalmas pince húzódik, amit nem gondolna az ember, amikor belép a kívülről kicsinek látszó üzletbe.

Visszafelé indultunk, amikor belebotlottam egy szép horizontblau??( most lehet, megkövez néhány tag) w123 ba . Telefonnal gyorsan lefotóztam, mire a benne ülő úriember indított és el akart hajtani a forgalommal elzárt területről. Csekély olasz tudásom előkapva megnyugtattam, hogy nem akarok neki semmi problémát csak nekem is ilyen Mercedesem van . Ettől kezdve haverok voltunk

J Este a Borgo Alto udvarán Sovi apu invitálta meg  a kis társaságot egy kis borkóstolásra különféle sajtok kíséretében. Persze erdélyi társaink is előkeresték a z elmaradhatatlan pálinkákat . Egyszóval jó hangulatban telt az este…éjszaka.

Pénteken Firenzét „rohantuk le”! Odavezető utunkat a lassan szokásossá váló ,  közeli benzinkútnál  reggelivel kezdtük. Croissant  presszó kávé vagy capuccino közben az autóinkat is megitattuk. Ha jól emlékszem 1.20 volt a gázolaj.

Firenzébe akadt némi gondunk a parkolóhoz való eljutással ugyanis a szúk utcákban Dénes gps készüléke elvesztette a jelet. Sebaj az enyém még mutatja az utat……vagy 30 méter után az is megvakult. Sétálóutcákban, behajtási engedélyhez kötött sikátorokban sompolyogtunk mikor megjelent mögöttünk egy rendőrautó. Gondoltam ez most itt tarkón lövi a csapat felét az 100% de legalább megkérdezem tőlük utolsó kívánság gyanánt, hogy hol a *>csába van az nyamvadt parkolóház. Ám azok vagy meglepetésükben, vagy nem volt kedvük 3 autónyi magyar turistával bajlódni elkanyarodtak másfelé. Végül sikerült kijutnunk a történelmi belvárosból és leparkolni a pályaudvar alatt….óránként 4 juróért!!!A  Liliomos Szúz Mária Székesegyházhoz,  közismerten a firenzei dómhoz érve nem volt meglepő a tömeg, de nagyon bosszantó, hogy a fél napot sorban állással töltse az ember amikor annyi a látnivaló, hogy hónapokat lehetne eltölteni. Némi felárért bevitt bennünket egy idegenvezető, bónuszként elmesélte a dóm történetét a Mediciektől Dantén át sok mindent ….angol nyelven. A javát értettük, kis Sovi és Dénes tudásának köszönhetően. A dómról is minden megtalálható a neten viszont érdekesség benne az óra ami nem a pillanatnyi időt mutatja, hanem azt, hogy az előző napi napnyugta óta mennyi idő telt el. Sajnos a kupolába nem tudtunk felmenni, mert ahhoz újra sorba kellett volna állni és újabb 10 eurót perkálni amit még az ember ki is fizet de a sorbaállással elb…fecsérelt idő nekünk drágább volt mint a panoráma. Menjünk Michelangelo híres Dávid szobrához, ami a Galleria  dell’ Accademia épületében látható. Tudom hihetetlen, de itt is legalább 100 m sor volt ráadásul kettő is a tűző napon! Ildikó mindenképp látni akarta a csodát és bevállalta sorbaállást ezért ismét elváltak útjaink. A piros merci utasai nyakukba vették a várost és az Arno folyót átívelő  Ponte Vecchion át jó nagy sétát tettünk a városban. Pech, hogy mire felmásztunk a Forte Beleverde erődhöz nem engedtek be bennünket technikai okokra hivatkozva.

Szálláshelyünk felé benéztünk a jó öreg Leonardó szülőfalujába, Vincibe. Mire megérkeztünk a múzeumok már épp zártak, de falu maga nagyon hangulatos és a dombtetőről varázslatos látvány volt a lemenő nap fényében a toszkán vidék. Leonardo szülőháza innen néhány km re található, de a sötétség az egész napos városnézésben elfáradt lábaink és főleg korgó gyomrunk a hangulatos trattoria mellett voksolt. Tipikus olasz vacsoránk után valami isteni finom körtés tortát kaptunk és vidám integetést, amikor a pincérlány meglátta milyen autóval gurulunk el a híres ember falujából.

Szombaton más más programterv szerint jártuk a környéket. Soviék a cinque terre néven elhíresült területet járták be mi a  San Gimignano- Siena- Volterra-Cecina  hullámvasutat választottuk. San Gimignano amilyen kicsi annyira elhalmozták tornyokkal és ami hozzánk köti az a történet, miszerint a települést egy bizonyos Szent Germaniusz püspök védte meg Attilától és seregétől. Arról, hogy ezt miképpen érte el nincsenek információim.Reggel érkeztünk még a boltosok ajándékárusok is akkor kezdték kinyitni az üzleteket, a piacra is megérkeztek az árusok szarvasgombás olivás bazsalikomos meg a bánat tudja milyen  pesto szószokat árultak, és eddigi legfinomabb porchettámat is itt ettem a fagyiról nem is beszélve!.Aztán mint valami verseny rajtjára 10 óra körül megindult a turisták áradata és odalett az idill.

Sienába érve szerencsére a belvároshoz közel, egy benzinkút parkolójából indultunk a várost felfedezni. A város egyik érdekesség a főtér az Il Campo ahol azt a bizonyos lóversenyt az Il Palio-t is megrendezik. A tér befelé lejt, téglákkal van kirakva és egyik oldala egyenes a többi része íves mint valami orra esett alagút bejárata. Az óratorony tiszteletet parancsolóan magasodik a tér fölé.

Itt is található egy dóm! Ugye milyen meglepő? J Santa Maria Assunta . Körbejárni is elég volt a padlója mozaikból van kirakva és jól tükrözi a középkori gazdagságát a toszkánai városoknak.

Volterra  városkája egy hegytetőre épült  ahonnan már látni a csillogó Földközi-tengert és aminek a fellegvára ma börtönként funkcionál!!!

A városka főterén sétálgatva vettem észre, hogy a helyi autóklub veterán versenyt szervezett és visszagondolva több régi járgányt is láttunk Sienából jövet. A w123 club nevében írtam a vendégkönyvükbe miután megnéztük a kiállításukat ahol a Vespától a Fiat 500-ig mindenféle gyönyörűség volt, amit a magunkfajta bolondok imádnak.

Ezután lerobogtunk a tengerhez Cecina városába. Ugyan a Volterrától  nem tünt messzinek  az a negyven akárhány kilométer, de valójában ugyanazt éltük át mint az első nap Forli után az SS67-en. Megint csak napnyugtára értünk le a tengerpartra és hideg erősen szeles idő volt így a strandolás elmaradt, de azért térdig belementem a nagy lavórba.

A szállásig visszafelé olyan úton mentünk amin addig soha. Alig 10 km-re voltunk, amikor az egyik hajtűkanyar után eltűnt az aszfaltozott út! Földúton mentem bár elbizonytalanodtam, de néhány 100 méter után újra szilárd burkolaton gurult a kis piros masina, percekkel később meg is érkeztünk. Útközben bevásároltunk, hogy viszonozzuk Soviék kedvességét, de nagyon későn értünk vissza így sajnos elmaradt a borozós est 2.0.

Vasárnap indulás haza.Dénesék később, Soviék hamarabb indultak így ismét magányosan klattyogott a dízelem. Sima utazás volt leszámítva a velencei autópálya fizető kapunál a torlódást. Triesztnél még utoljára megcsillant az Adria vize azután keresztülhasítottunk Szlovénián és habár isteni az Olasz konyha, már vágytunk a hazai ízekre. Fonyódon a Torony étteremben „ebédvacsoráztunk”. Tankolás után már csak egyszer álltunk meg hazáig valamikor este 11 re futottunk be zsibbadt fenékkel, de tele élményekkel. Mielőtt kiszálltam a kormány mögül megsimogattam a műszerfalát és megköszöntem NEKI, hogy biztonságban megtettük együtt ezt a 3000 km-t.

Írhatnék bármilyen költői jelzőket a toszkán vidékre a kis településekre és a nagyobb városokra ezt látni kell. Kívánom mindenkinek, hogy jusson el ezekre a helyekre,igyon egy jó kávét, egy pohár bort, egyen egy jó pizzát, raviolit, milánóit vagy porchettát kicsit harapjon bele az olasz életformába  ha lehet egy W123 –mal.

2013.augusztus
Csillagtúra 2014 - Zakopane-Krakkó beszámoló

Körülbelül két éve terveztük a lengyelországi túrát, sok fellángolás majd hallgatás után végre előállt Kis Sovi az ötlettel: mi lenne, ha nem másfél hét lenne és nem az Északi tengerig mennénk? Gyors közmeghallgatás és telefonok, majd döntés: gyerünk!

Akinek van két nap szabadsága és egy (vagy kettő) felesleges tank benzine, annak nyugodt szívvel ajánljuk ezt a kis túrát, hiszen Lengyelország hozzánk talán legközelebb eső tájain két gyönyörű hely is van, ahol 1-2 nap eltöltése sok-sok élménnyel gazdagíthat minket.

Ezek közül az első Zakopane volt, ahová két csapatban indultunk. A találkozó Felsőszemeréden volt, ahová eddigi túráink közül talán most először mindenki (még mi is!) a megbeszélt időpont körül érkezett. Innen már együtt haladt tovább a 15 autó. Donovaly emelkedői hoztak némi meglepetést Erdei Janónak, de szerencsére a Pilóta-Inas páros segített megoldani a helyzetet, így egy apró kényszerpihenő után már „Enikő” is úton volt.

pihenő Donovaly után (a nyitott motortér csak illusztráció, baj nincs!)

Este érkeztünk meg Zakopanéba,  legnagyobb meglepetésünkre, a Tour de Pologne verseny összes résztvevőjével együtt. Ennek következtében se szabad parkoló, se szabad szállás, se egy lezárás nélküli utca. Az erdélyi csapat szerencsére talált szállást, de Petiék már csak egy kempingben tudtak helyet találni, a belvárostól viszonylag távol.

Pilóta a sóhajok hídján...

Az utcákon óriási tömeg hömpölygött, akkor is ha sütött a nap, de akkor is, ha szakadt az eső. Elfogyasztottuk vacsoránkat és kisebb-nagyobb kitérőkkel mindenki aludni tért.

Reggel egy egyszemélyes program keretében meglátogattam a síugrósáncokat, talán jól is tettem, mert erre később egyéb nem tervezett események miatt már nem lehetett volna lehetőségem.

a nagysánc

Reggeli után séta a piactérre, majd kemény megfeszített túrával (jegyet vettünk és beszálltunk a hegyivasútba) felmásztunk a Gubalowkára.  A műanyag pálmafákkal díszített „plázs”-ról csodás kilátás nyílt volna a városra, ha nincs köd, de azért a látvány így is pazar vot.

kár lett volna kihagyni ezt a kitérőt

Ezután vissza az autókhoz, kipakolás a szállóból és (ki erre, ki arra) elindultunk Krakkóba. Már a foglaláskor látszódott, hogy a hely a belvárosi rész mellett van, de az, hogy a főtér valóban másfél perces sétával elérhető volt csak ott derült ki. Lepakolás után azonnal be is száguldottunk a forgatagba, majd egy kis vendéglő eldugott hátsó termében megvacsoráztunk. A lengyel étkek mellett nem kevés lengyel sör is fogyott, így a fizetést követően ismét szétszéledt a banda.

a főtér

a csapat egy része már az étteremben

Pilóta a helyi közlekedést vizsgálja

Másnap reggel hatalmas reggelizés után indultunk meg a Wavelba. Elkészítettük csoportképünket, majd a sárkány barlangján keresztül (ahol Kis Sovi rémisztgette a gyanútlan kirándulókat), elhagytuk a várat. Sikerült egy pompás alku keretében kibérelni 4 golfautót, amikkel elmentünk egy másfél órás városnézésre.

kéregetők a várban

egy fél csoportkép (az igazi hamarosan megtekinthető a Ki-kicsoda menüben!)

streetracing in Krakkow

Némi dezinformáltsággal szálltunk ki az autóból, ami a következő állomásunk pontos hollétét illeti. Ennek következtében mintegy 6km tűző napon és betonon sétálás eredményeképpen érkeztünk meg a város régi repterére, a Lengyel Repülő Múzeumba. Szuper élmény volt.

A rajongók üdvözlik Ildikót hazatérése alkalmából!

szemmel láthatóan a lányok is élvezték a repülőmúzeumot :)

Klári, de inkább az én szerencsémre , találtunk egy lényegesen rövidebb utat hazafelé, így életben hagyott.

Gyors tusolás és pihegés után ismét gyalogosan indultunk el a Kazimierzbe, ahol egy igen hangulatos kerthelyiségben tovább fejlesztettük lengyel ételismereteinket. Este szépen hazasétáltunk, egy picit elidőztünk még a főtéren, majd irány az ágy.

esti hazatérés

Krakkó éjszaka

További félreinformálások végett másnap lementünk az új téri bolhapiacra, ami ruhapiaccá alakult, így mintegy 3-4 perc eltöltése után elindultunk vissza a főtérre csecsebecsékért.

indulás előtt....

A csapat másik fele egy jóval korábbi reggelizést követően elment megnézni az auschwitzi múzeumot, majd onnan egyenesen hazaindultak.

Legutolsó információim szerint mindenki épségben és egyben ért haza. Remélem, hogy jövőre is össze tudunk hozni egy hasonló jó túrát, hasonlóan szenzációs társasággal.

2013. szeptember 9.
Balkán fanatics- Sod

A túra előtörténete hosszú és fájdalmas és sajnálom, hogy végül ilyen sokan kihagytátok ezt a remek kis kirándulást. Az eredeti "A" terv, sokunknak anyagiak miatt nem jöhetett össze, így megszületett a "B" terv, A horvátországi ejtőzés. Pilótával nekiálltunk megszervezni a túrát, jöttek a jobbnál jobb ötletek az útvonalakat illetően, de végül a kezdeti lelkesedés most is megtört, és indulás előtt néhány nappal a biztosnak hitt versenyzők is feladták a küzdelmet. Én már jó ideje kivettem a szabadságomat, és a büszkeségem nem engedte, hogy visszamenjek azon a héten dolgozni, így hát úgy döntöttünk, ha törik ha szakad, mi bizony elmegyünk a túrára.

Kezdetben péntek esti indulást terveztünk, de bokros teendőimet látva, még szerencse, hogy ezt lemondtam, mert a munkám igencsak elhúzódott, azt utolsó üzeneteket és emlékeztetőket a kollégáimnak jóval éjfél után írtam meg, és amikor végeztem, gyakorlatilag a 0-ról kezdtem el pakolni, illetve autót felkészíteni, hogy na akkor menjünk nyaralni.

Szóval szombat reggel elindultunk Balkáni körutunkra. Eszék felé hagytuk el az országot, átvágtunk a csipetnyi Horvátországon, és megérkeztünk Boszniába, ahol a lassan, egyre kanyargósabb úton Szarajevó felé vettük az irányt. Az út első része dimbes-dombos, a házak a polgárháború emlékét őrzik, az emberek továbbra is szegénységben élnek. Ahogy haladtunk, a táj nem sokat változott, a kilométerek pedig csak lassan csökkentek uticélunk felé a 80-as korlátozású főutakon, tele nyergesvontatókkal és rengeteg bográcsozó rendőrrel. Sajnos elnéztem egy táblát, és felkeveredtünk az autópályára közvetlenül Szarajevó előtt, ami 5,4 KM (nem kilóméter, hanem Konvertibilis Márkába) -ba fájt. Itt azért, még érezni, hogy a balkánon vagyunk, piknikeznek, biciklit szerelnek a leállósávban az út terelésnél a melósok pedig csak a konténerek árnyékában alszanak. Végül megérkeztünk Szarajevóba, elfoglaltunk a szállást, amit kinéztünk közösen és felcsörögtem a csapat első hullámát, a 3 autót akik előző este elindultak. Úgy volt megbeszélve, hogy ez az első etap, itt találkozunk, mert motorral nem akartunk hosszabb távot 1 seggel megtenni. A kollégák sajnos már tovább indultak, sőt meg sem álltak itt, így első alkalommal elkerültük egymást. Mi bevetettük magunkat a belvárosba, mely elsőre egy igazi poszt-szocreál sétálóutcával kezdődött, de szerencsére kitartásra buzdítottam a többieket, és hirtelen, egyik utcáról a másikra beérkeztünk az iszlám belvárosba. Az érdekes ázsiai hangulatú kis utcák, bazársorok, mecsetek, egy pillanatra elfeledtették velünk, hogy még Európában vagyunk.

Ezután felmentünk a völgy felett lévő néhai vár romjaihoz, amely feltehetően szintén a polgárháború áldozata lett és azóta is felújításra vár. Innen érdekes és szép kilátásunk nyílt a völgyben fekvő kis városkára és környék hegyeire. Város szerte mindenhol látni lehetett a fehér tüskéket, amik az ég felé mutatnak, mely mind 1-1 a polgárháborúban elhunyt civilnek szolgál emlékül.



Este egy autentikus vacsora, egy korsó Sarajevsko pivo elfogyasztása várt ránk, majd eltettük magunkat másnapra.

Korán elindultunk és nyugat felé vettük az irányt, a Mostar táblát követve. A táj itt már határozottan pofásodott, ahogy azt a barátunk, aki velünk tartott, mondaná, végül elérkezett az út fénypontja: a Neretva völgye.



Tényleg olyan szép, ahogy azt az útikönyvek írják, a zord sziklafalak között kis kanyargós út vezet át az azúr kék folyó mellett.

Mivel egyfolytában nézelődtünk, meglepően gyorsan leértünk Mostarba, szerencsére még délelőtt, bár már ekkor is rekkenő volt a hőség. A belvárosban csavarogtunk egy kicsit, végül a hőség elől először a Neretvához menekültünk, amiről azt olvastam, hogy nyáron a legnagyobb hőségben sem melegszik a folyó vize 10-15 fok főlé, mert annyira gyors folyású. Ezt a tényt pár perc után a lábunk igazolta, mert majdnem zsibbadásig hűlt. Amikor megláttuk, hogy épp a kenyerét kereső fiatalember épp ugrani készül, átállítottam sorozat kép készítésre a készüléket és nyomva tartottam a gombot, bár az időközt állíthattam volna kisebbre is, de a Google jóvoltából az alábbi GIF született az ugrásból.

Ezután étterembe menekültünk, hogy magunkévá tegyünk ismét egy bosnyák lakomát. Kora délután, amikor tovább indultunk Mostartól a tenger felé elértük a hét csúcs hőmérsékletét, az autó 41,5 °C-t mutatott. Szinte kibírhatatlanul perzselt a nap, de bíztunk benne, hogy a tenger majd enyhíti a forróságot. A legforgalmasabb határátkelőhelyen rettentő nagy sor volt, így jött a B-terv, volt a térképen egy másik út, ami a bosnyák tengerpartra visz le. Eleinte vállalható szélességű volt, majd amilyen a szerencsénk, szépen másfél sávosra szűkült, sziklákkal és padka nélkül, szemből pedig iszonyatos sebességgel érkező II-es Golfok nehezítették az előrejutást. Végül megérkeztünk Neum-ba, Bosznia egyetlen tengerparti üdülővárosába, ahol már szinte kellemes 35 °C fogadott minket és a végtelen tengerpart.

Egy gyors pihenő után megindultunk délnek, Dubrovnik felé. Amikor elhagytuk a várost, elkezdtünk campingek után kajtatni. Az első az egy tipikus parcellázott, camping volt, ahol volt bőven szabad hely, de mondtuk a csajnak, hogy még körül nézünk. A többi amit találtunk, az inkább a "kiadom a kertem jó pénzért" kategóriába tartozott, mert mindössze pár száz négyzetméteres föld darab volt zsúfolásig tömve német és holland lakókocsikkal... hát ezek kevésbé voltak vonzóak, így visszamentünk az elsőbe, bár ez nem volt part menti mégis ez volt a legmeggyőzőbb. A Kupari nevű városka azonban tartogatott nekünk néhány meglepetést, amikor a lenyugvó napban a tenger felé indultunk. Egy romos szálloda... nem olyan nagy dolog, láttunk már ilyet otthon is... aztán még egy, és végül 5 hatalmas szellem szálloda látványa fogadott minket... Egészen megdöbbentő látvány volt... több ezer golyó hűlt helye, hatalmas löveg és robbanás nyomok, és egy rövid kavicsos partszakasz, ami a prospektusban látható, amit a kempingben a kezünkbe nyomtak nem teljesen így nézett ki, de ettől függetlenül úsztunk egy jót a hideg vízben.

Annyira megdöbbentett a látvány, hogy kicsit utána olvastam a dolgoknak, és kiderült, hogy Kupari az egy katonai üdülőváros volt valaha és a háborúban sérültek meg a szállodák, de mivel állami tulajdonban van az összes és ameddig az egyik romos, a másikban sem fognak vendégek nyaralni, így nem találtak még befektetőt, aki egyszerre tudna 5 megaszállodát felújítani. Találtam elég sok cikket ami ezzel foglalkozik. Az eredeti terv az volt, hogy itt eltöltünk 3 napot, de nem egy szellem városba szeretné az ember a nyaralását eltölteni, így változtattunk a programon és a másnapi pihenő nap helyett Montenegróba látogattunk.

Éjszaka feltámadt a szél, ami nem lett volna baj, hogyha nem forró levegőt hoz dél felől. Hajnalra olyan iszonyatos forróság lett, hogy alig bírtunk megmaradni, úgyhogy korán elindultunk Bosznián át Montenegró irányába. Érdekes tájakon jártunk és egy kis hegyi úton végül átértünk Crna Goraba, vagyis a fekete hegy országba.

Kinéztünk egy kis utat, amin majd a Kotori-öblöt hátulról kerülve érkezünk meg, a szép kilátást élvezve a magasból. Mentünk mentünk, egyszer csak a jobb egyes felkiált, hogy nem jó, túljöttünk. Mondom, akkor rossz a térkép, mert nem volt kereszteződés, a térkép pedig határozottan írt egy elágazást. Megfordultunk és újból nekifutottunk, de a kereszteződésnek hűlt helye. Végül az éppen gyorshajtókra vadászó rendőröket megkérdeztem és univerzális nyelven félig szerbül, félig pantomim nyelven kommunikálva elmagyarázta nekem, amit meglepő módon értettem is, hogy be kell menni a faluba egy makadám úton és a főút alatt kell átmenni. Hm.. hát jó, bementünk a faluba, ami rettenetes lerobbant kis bányaváros maradványa lehetett, meglepően barna emberekkel és ugyan volt egy elágazás, ami egy borzadályos lakótelephez vezetett, de mivel megláttam egy sárga útjelző táblát a következő kereszteződésben, így nem ezt választottam, hanem a következőt. Visszajutottunk egy kis hátsó úton a főútra, ahonnan indultunk, végig mentünk megint az úton, de kereszteződés sehol, úgyhogy mentünk tovább erre, de végül nem bántuk meg ezt sem.

Az út az öböl északi csücskében kezdett el ereszkedni és azért valljuk be, innen is szép kilátás volt. Körbe autóztuk az öblöt és megálltunk Kotorban. Sétáltunk a belvárosban és elkövettük azt a hibát, hogy vettünk egy túrós burekot. Ezzel elkezdődött a lavina, a súlyos burek függőségünk.

A hőség ismét kegyetlen volt, így tovább indultunk. Sajnos én nem vettem észre amikor hívtak a Feriék, akik valahol itt az Öbölben táboroztak le, ők a másik csapat akiket korábban említettem, úgyhogy elkerültük egymást, ezzel kudarcba fulladt a nagy közös 123-as találkozás a tengerparton. Hercegnovi mellett találkoztunk egy éppen szintén vakációját töltő egyetemi barátunkkal, aki megvendégelt minket egy kólára. Kicsit hűsöltünk és trécseltünk, majd visszaindultunk a kempingbe. Még Montenegróban ettünk egy útszéli kis étteremben egy vacsit, majd folytattuk utunkat. A horvát határ után szirénázva kiszedett minket a sorból egy rendőrautó. Azt hitte albán csempészek vagyunk, de nem mi voltunk azok akiket keresett, úgyhogy tovább engedett. Vettünk egy 6-os sört és kiültünk a partra, úsztunk egyet és néztük a naplementét a szellem hotelek között.

Másnap indulás tovább Split irányába. A hőség ma sem kímélt minket. Dubrovnikban egy rövid városnézés után folytattuk a mozgó szaunázást. A tenger gyönyörűen csillogott a szikrázó napsütésben, de az út mentén egy egy árnyékos helyért ölni lehetett. Kora délután, amikor már az éhség és a hőség is elviselhetetlenné vált, elkezdtünk útszéli parkolókat keresni és végül egy kis tisztáson Makarskától nem messze megálltunk és elfogyasztottuk az ebédet. Épp konyha meleg lett minden a csomagtartóban, de biztos ami biztos rádurrantottunk még egyet, a hengerfejen.

Folytattuk az utat és Split után ismét elkezdtünk kempingek után kajtatni. Itt már nem volt akkora szerencsénk, mint korábban, ugyanis az első kettő kemping tele volt, ráadásul elég sok bosszúságot is okozott a Trogir környéki dugó a rekkenő hőségben. Végül alsó Seggem... őő Segetben találtunk egy kis kempinget, ami nem is volt olcsó, meg zajos is volt, de a lényeg, hogy csobbanhatunk egyet rövid határidővel. Úsztunk és görögtünk is. Másnap pihenő nap, söröztünk és döglöttünk egész nap.

Utána folytattunk utunkat Zadar felé, útközben a Krka nemzeti parkot megcsodáltuk, sétáltunk egy nagyot a vízesések között és csobbantunk is a végén.

Majd vissza a jól megszokott mozgó szaunánkba és felmentünk a Zadari félsziget csücskébe, ahol találtunk egy egész vállalható kempinget, és éltünk egy kicsit függőségünknek, ettünk húsos burekot is a faluban. Este megnéztük a naplementét, aztán sétáltunk a helyi sétányon, szokásos fagyival a kézben.

Másnap irány a Plitvicai tavak, ahol ismét sikerült egy szép napot eltölteni a gyönyörű tavak és vízesések között.

Utaztunk a kis utánfutós busszal is, meg hajóztunk is egyet a már nem emlékszem mi a neve tavon. Amikor kora délután slattyogtunk vissza az autóhoz, gyanús hangok törték meg a csöndet és az egyre feketedő felhők egyértelmű jelei voltak a közelgő viharnak. Motoron talán annyira nem jó hír, de talán kicsit enyhébb lesz az idő. Innen, kb. 80 km a tenger és gondoltuk, hogy még egy utolsót csobbanunk, ha nem lesz ergya az idő. A tavaktól megy egy kis út a közeli főút felé, amivel le tudtunk volna vágni pár kilométert, de ezt az utat ismét nem találtuk meg... Ahova írta a térkép ott nem volt kereszteződés, szóval nem sikerült a levágás, ami ezúttal a szerencsénket is jelentette. Visszaindultunk ahonnan jöttünk. Utána meg-meg álltunk, hogy mikor szakad le az ég, hogy a motoros kolléga fel tudja venni az esőruháját, de mindig az volt a konklúzió, hogy még ne. Aztán amikor már tényleg csepegett az eső megálltunk egy pár percre átöltözni és ezzel ismét nyertünk egy kis időt a vihar előtt, igaz ezt mi akkor még nem tudtuk, hogy mekkora szerencsénk volt. Ahogy mentünk tovább, gyakorlatilag szürke függönyként lógott előttünk az eső lába, de amerre az út kanyarodott csak-csak kisütött a nap és a nagy eső elkerült minket. Beértünk egy kis faluba, ahol a helyi parasztok a fejüket fogva nézték a pusztítást. Egy iszonyatos jégverés tombolt végig pont előttünk, minden fát és terményt szétvert és az út szélén még halomban állt a jégdara. Végül megtaláltuk annak az útnak a másik végét, amit előbb nem találtunk meg, de ez volt a szerencsénk, mert pont telibe vert volna minket az eső és jég, ki tudja milyen károkat okozva a konvojunkban. Aztán kisütött a nap és gőzölgött az aszfalt, hiszen pár perce még 35 fok felett volt a hőmérséklet, az eső után meg 18 fokot mértünk. Ezután jött még egy furcsa jelenség, amilyet még én nem láttam. A vihar után néhány kisebb fátyol felhő suhant a nagyobbak után, de szikrázóan sütött át rajtuk a nap és az eső sem esett már. Ekkor egy akkorát villámlott a semmiből, ezekből a foszlányokból, hogy egy pillanatra elállt a szavam. Ezt hívják derült égből villámcsapásnak azt hiszem... Haladtunk tovább, végül beértünk egy kisvárosba. Itt már ismét visszatért a szabvány meleg és megálltunk az esőruhát levenni. De megakadt egy Pekarna-n a szemünk. Összenéztünk. Egy burek? Jó! de sajnos S Mesom, vagyis húsos nem volt, csak Sir, vagyis túrós, de az is jól esett. Végül átértünk a hegyeken és megpillantottuk ismét a tengert, ami érezhetőbben zabosabb volt az elmúlt pár óra légköri jelenségei miatt, sőt a parton végig is esett a nap folyamán az eső. Ismét alkonyodott, végül viszonylag nagy szerencsével találtunk egy kis öbölben Senj városától északra egy kempinget, ahol tudtak szorítani nekünk egy kis helyet. Ittunk egy welcome Karlovacko-t, és úsztunk egyet a vízben, ami az eső miatt botrányosan hideg volt. A furcsa az volt, hogy a különböző sűrűségű vizek nem keveredtek, és ahogy beljebb mentünk a félméteres mélységben már kifejezetten meleg volt a tenger vize a lábunknál míg a felszín hideg volt. Lefekvés előtt ittunk még egy búcsú sört és ágynak, pontosabban hálózsáknak dőltünk. Nem volt azonban egyszerű éjszakánk. A szél feltámadt és hajnali kettő körül az eső is eleredt égzengés kíséretében, de szokás szerint nem esett sok eső, szinte semmi. Reggelre hűvös lett és nagyon erős szél is fújt. Kimentünk az öbölbe megnézni a zabos tengert, amit a hegyek felől fújó szél igen csak megtáncoltatott. Kifizettük a szállást, bepakoltunk és elindultunk. Hiba volt, mert elfelejtettünk valamit, de az majd később kiderül, könnyes búcsút vettünk a dühödt tengertől.

Végül a gyors utat választottuk: hazáig sztrádán. A fizetőkapuknál ugyan több kilométeres sor állt, de mivel nekünk egy fabatkánk sem maradt, így kártyával fizettünk, ahol szinte senki nem volt így a több órás várakozást megspóroltuk magunknak. Hazafelé a rettenetes erős szél és egy rövid szakaszon eső is nehezítette a dolgunkat, de végül megérkeztünk hazánkba, több mint 2000 km megtétele után. Barbi szülei egy jó babgulyással várták a fáradt csapatot, kicsit meséltünk és sztoriztunk, majd tovább indultunk Bp. felé és végül megérkeztünk haza a balkáni körutunkból.

A sietségnek és az egész heti fáradtságnak meg lett a gyümölcse, ugyanis csak hetekkel később tűnt fel, hogy nincs meg a személyi igazolványom. Mondom biztos kiesett valahol, keresem, nem találom sehol... Aztán Barbi mondta, az övé biztos megvan, de a helye üres volt... ekkor kezdett gyanússá válni a dolog. Összeállt a kép. Felhívtam Ádámot, Te nézd már meg a személyidet, hogy megvan-e?! Biztos megvan, mondja magabiztosan. Nézd csak azért meg... Azta... Tényleg nincs meg. Sikerült 2 héttel később észrevennünk, hogy az utolsó szálláson elfelejtették a személyi igazolványainkat visszaadni, amit letétbe otthagytunk. Úgyhogy most a google translate horvát funkcióját kihasználva folytatok diplomáciai kapcsolatot a dalmátokkal, egyelőre nem sok sikerrel, de reméljük előkerülnek az igazolványok.

A túra összességében nagyon látványos volt és sok szépet, érdekeset láttunk. Bár Horvátország iszonyatosan drága lett az utóbbi években, mégsem volt olyan horribilis a túra költségvonzata és bár a szervezés nem volt mindig zökkenőmentes, tekintve, hogy nem volt szervezés, így néha voltak nézeteltéréseink, de végül a tenger és a sör kiengesztelt minket az egész napos szaunázásért. A túra legdélebbi pontjáról pedig, ismét egy kis emléket hoztunk haza, a kocsi "már láttam" üvegén ott díszeleg Montenegró címere.

A teljes képgaléria itt tekinthető meg.

2013. január 5.
Alpok.zip- Sod

Mivel sokan érdeklődtek nyári kirándulásunk iránt, így gondoltam megér egy bejegyzést. Íme, az Alpok tömörítve.

Közel 2 hónap szervezés és előkészítés után végre megvalósult az egyik legszebb kirándulás, amin valaha részt vettünk. Bár, ahhoz nem fér kétség, hogy kicsit sűrű volt a program. Az időjárással szerencsénk volt, csak első nap esett egy kicsit az eső és Svájcban is csak egy kis zápor kapott el minket. Szebbnél szebb helyekre sikerült eljutnunk, összesen közel 3400 km-t tettünk meg 7 nap alatt. A bölcsek azt mondják, az emberek azért szeretnek a hegyekbe menni a tengerpart helyett, mert ilyenkor kicsit közelebb kerülünk azokhoz, akik már nincsenek velünk.

Tavasszal elkezdődött a szervezés, a részletek tisztázása és először úgy tűnt, hogy a tavalyi nagy sikerű erdélyi túra résztvevői közül is néhányan velünk tudnak tartani. Ahogy közeledett a határidő és a kezdeti lelkesedés rajtam kívül mindenkiben elapadt, végül eldőlt: csak szűk baráti társaságban lesz megtartva a túra. Az első gond, hogy 5-en voltunk  „Lajos”-ra, a 124-es (E 250) kombira, ami a tér szempontjából nem lett volna gond, de nem mertem nekivágni az Alpok legmagasabb hágóinak közel 2,2 t-val a fedélzeten, így bővült a társaság és az autópark is. Igaz, egy messze nem vetélytárssal, egy 4-es PDTDI Passattal.

A szállások előre lefoglalva. A forint/euró/Svájci frank árfolyamot folyamatosan figyelve, időjárás jelentéseket ellenőrizve számoltuk vissza a napokat az indulásig. Még elvittem szervizbe a kocsit, mivel épp átléptem volna az olajcsere intervallumot a túrával és nem akartam megkísérteni ezzel a sorsot.  Jobb túl lenni rajta most. A vasárnap hajnali indulás előtt alig néhány nappal, csütörtökön elvittem szervizbe a kocsit, én pedig elmentem termelni a GDP-t. Figyeltem a telefont, de csak nem akart csöngeni, hogy mehetek a kocsiért. Végül 5 óra körül hív a szerviz tulaj, hogy csak rossz hírei vannak. Na, mondom, ne idegesítsen, anyám 1.3-as Swiftjével nem fogok nekivágni az útnak. Az olajcserén túl cseréltettem a Hardy tárcsát, néhány szimeringet és az első lengéscsillapítókat is. A tervezett cseréken felül kiderült még, hogy többek között a kuplung munkahenger az utolsókat rúgja, így a tervezett túrát biztosan nem éli túl, de az alkatrész péntekre megérkezik és holnap reggelre kész az autó. Enyhe megkönnyebbüléssel az arcomon mondtam a szerviz vezetőnek, hogy hát ez akkor egy jó hír, az lett volna a rossz hír, ha valami más gondja van, amit nem tudnak most azonnal megcsinálni, úgyhogy essenek neki, és holnapra legyen kész az autó. Péntek délután el is hoztam a kocsit, igaz ennyi pénzt egyszerre még sosem sikerült otthagynom egy szervizelés alkalmából. Nem baj legalább tudom, hogy friss benne az olaj és minden OK egy ilyen igénybevételű túrához.

Vasárnap, ahogy terveztük, el is indultunk. Találkoztunk a társaság maradék részével és belevetettük magunkat az egyre növekvő hegyek közé. Az első tervezett megálló Hallstatt, a hírhedt kis városka. A hangulatot még fokozta, hogy sűrű köd ereszkedett le, csepergett az eső és így tényleg e világon túli hangulatunk lett. A város érdekessége, hogy a földrajzi adottságok miatt a temetkezés korlátozott, így a már régóta föld alatt lévő tetemeket kiássák és csontjaikat a város csontházában őrzik, a koponyákat kifestik és ráírják az elhunyt nevét. A sóbányára sajnos nem maradt időnk, mivel az egy hosszabb lélegzetvételű körvezetést igényelt volna.

Azután átautóztunk a közeli Salzburgba, ahol elfoglaltuk szállásunkat, majd belevetettük magunkat Európa egykori kulturális fővárosába. Legnagyobb szerencsénkre éppen aznap, valamiféle nyári fesztivál volt a városban, így az utcán az emberek helyi népviseletben, drindliben és nagy hózentrógerben mászkáltak, kis zöld vadászkalapban, nagy sétabotokkal, mintha egy mesebeli városba érkeztünk volna. Este a kihagyhatatlan Bratwurst mit Sauerkraut elfogyasztása nem maradhatott el és persze egy kis hungarikum is csúszott mellé, amit otthonról hoztunk: a fröccs.

Hétfő reggel tovább is indultunk és pont nyitásra értünk a közeli Kehlsteinhaus-hoz, a Führer egykori nyaralóját megtekinteni. A feljutás gyalog vagy buszokkal lehetséges, igaz a buszos transzport árát igencsak megkövetelik. A különleges buszok mindössze egy kezemen megszámlálható alkalommal mehetnek fel és jöhetnek le a hegyről, utána kötelező szerviz, igaz nem kis erőpróbának vannak kitéve. Fentről gyönyörű kilátás nyílt a völgyre és a hegy lábánál elterülő Königssee-re.

Ittunk egy kávét, vettünk egy kis souvenir snapszot, majd a buszokkal irány vissza az autókhoz. Következő állomásunk sok autós álma, a Großglockner gleccserhez vezető panorámaút. Amikor lekanyarodtunk a főútról és elkezdett szép lassan emelkedni a gyors folyású patak völgyében vezető kis út, a dombocskák, majd hegyek mögül kimagaslott az igazi magashegység, mindez gyönyörű és szikrázó napsütésben tárult elénk. Az utolsó kis faluban, a hágó előtt volt egy tábla, amin ez állt: „Letzte Tankstelle vor dem Pass.” Vagyis,” az utolsó benzinkút a hágó előtt”.  Így, hát megtankoltunk. A panorámaút fizetős. Elég húzós a díja, de utólag visszagondolva minden pénzt megért.

A fizetőkapuk után nem sokkal el is kezdődtek a komolyabb emelkedők, 12-15%-os meredélyek, ahol kezdtem érezni, hogy a padló gáz ellenére bizony szétszaladt a ménes. 4-es, 3-as, majd végül maradt a 2-es és turbó hiányában, az erős légszomjjal küzdő autó nagy nehezen, de fel küzdötte magát. Az első etap a Hochtor-hágó kicsivel 2500 m felett. A hűtő meglepően jól bírta: a 100 fokot csak alulról karistolta a mutató.

Rövid fotózkodás, majd indulás tovább a tényleges úticélunkhoz, a gleccserhez. Sok gyermekkori emlék fűz ehhez az úthoz és a vidékhez. Nagyon sokszor voltunk a családommal. Találtam nemrég egy fotót, ami még akkoriban készült (a baloldali divatosan öltözött lurkó vagyok én) és a háttérben jól látszik a gleccser.

Amikor a gleccser idén nyáron elénk tárult kisebb csalódottság és harag fogott el. Megdöbbentő, hogy 10 év alatt mennyit húzódott vissza a jégtakaró. Valószínűleg az unokáink ezt a gleccsert már nem fogják látni.

Miután kellően kiszellőztettük a fejünket, visszaindultunk a völgybe és tovább indultunk Ausztria nyugati csücskébe. Ezután a krimmli vízesés következett, amely Európa legnagyobbja és a világon az 5. Ennek megtekintésében megpróbált megakadályozni minket egy útépítés, aminek köszönhetően 1,5 órát veszítettünk, így csak alkonyatra értünk oda. Sok vízesést láttam már, de ez mindent felülmúlt. Megdöbbentő élmény volt előtte állni és tisztelegni a hömpölygő víznek.

Át a Gerlos-hágón és irány Feldkirch. Sajnos az időveszteség miatt sok program elmaradt és késő este értünk csak a szállásra.

Másnap reggel, a kis középkori várost elhagyva, átmentünk Vaduzba megnézni a liechtensteini fényűzést, aztán irány Zürich, leraktuk a kocsikat egy garázsban és bevettük magunkat a városba, ahol őfelségével találkoztunk.

A kis városnézés után ismét a kirándulás mellett döntöttük a kulturálódás helyett, így luzerni szállásunk elfoglalása után tovább indultunk Interlaken felé a belső svájci vidék legjavába.

Svájc érdekessége, hogy csak és kizárólag éves autópálya matricát lehet kapni, igaz mindössze 40 CHF az ára és cserébe alagutak és viaduktok széles repertoárja fogad minket. A túránkon másodszor - és szerencsére utoljára - Kanderstegnél elkapott minket egy kis zápor, de ez nem szegte kedvünket. Kandersteg egy kis falu fent a hegyekben, állítólag a túrázók paradicsoma. Mivel az eső elállt, az út meg elfogyott, így gyalog folytattuk utunkat egy gyors kirándulásra a hegyekbe. Majd amikor elkezdett sötétedni, visszaindultunk a szállásra. Itt megalapítottuk a fotózkodj random vízeséssel intézményét, mert bármerre nézett az ember mindig találkozhatott egy-egy meglepő helyen felbukkanó indokolatlan vízeséssel, pl. egy ilyennel.

Este még egy séta Luzern történelmi belvárosában belefért. Másnap ismét hosszú nap várt ránk, de nem sejtettük, hogy ez lesz az egyik leghosszabb és legfárasztóbb nap. Felkerekedtünk és a Furka-hágón keresztül átkeltünk a hegyek első vonulatain.

Kicsivel a hágó alatt található a Rohne folyó gleccsere, mellette pedig a Grimsel-hágó, amit szintén megmásztunk és egy ilyen gyönyörűséget találtunk 2200 m magasan, hátterében a Rohne gleccser és a Furka-hágó.

Miután megmásztuk mindkét hágót, tovább csorogtunk a völgyben a fő attrakciót megtekinteni: az Aletsch gleccsert. Éppen elértük még a felvonót, ami 2800 m magasra repített fel minket. Eleinte csak a sziklák látszottak és a csúcsok, de amint kiértünk a közeli gerincre ott feküdt előttük a több millió éves gleccser.

Érdekessége, hogy azok a jéggé tömörödött hópelyhek, amik aközben olvadtak el, míg mi ott álltunk - hogy aztán víz formájában folytassák útjukat a völgyben - azok valójában több száz vagy több ezer éve esetek le valahol a hegység völgyeiben és végtelenül kitartóan utaztak a gleccser hátán. A maga 23 km-es hosszával Európa legnagyobb gleccsere. Na de mielőtt még gleccser túladagolást kaptunk volna, inkább beszálltunk a felvonóba és leereszkedtünk a völgybe.

Mire visszaértünk a kocsikhoz, kezdett felhősödni az időjárás, ami a Matterhorn megtekintését ellehetetlenítette volna, ezért azt kihúztuk a listáról. Akkor menjünk a következő állomásra, a Comoi-tó partjára, ahol pihenünk egy kicsit. A GPS meglepő eredményt adott ki útvonaljavaslatra: 220 km megtételéhez közel 5 óra szükséges. Biztosan nem vesz valamit figyelembe, vagy rossz korlátozással számol. Mi akkor is a Simplon-hágón át a Maggiore-tavat érintve szeretnénk eljutni oda, nem pedig a végig autópályás úton, ami fele ennyi időt venne igénybe. Az út kezdetben gyönyörűen indult, habár a nemzetközi kamion forgalom jelentősen akadályozott minket a szűk hágókon át, az út feléig nem ütköztünk semmi eget rengető akadályba.

Aztán ahogy átértünk az olasz Alpok kevésbé frekventált részeibe és egyre szűkebb lett az út, a szakadékok egyre mélyebbek, beláttuk, hogy hiba volt ezt az utat választani és a GPS nem véletlenül nem ezt javasolta. Az út végül 1,5 sávosra szűkült, szűk kanyarokkal, alattunk mély szakadékkal. A védőkorlát hiánya okozott egy-két izzasztó pillanatot. Az olaszok ennek ellenére taposták a gázt az egysávosra szűkülő kanyarokban és alagutakban pedig harsányan dudáltak, jelezvén érkeztüket. Nem volt mókás, amikor egy teherautó jelent meg velem szemben: jobbra szakadék, balra sziklafal. Én lehúzódtam, ő meg lendületesen kezét lengetve fékezés nélkül jött felém. Néhány centin múlt, hogy elfért a két jármű és tovább tudtunk haladni. A Maggiore-tónál egy stressz kóla elfogyasztása után tovább indultunk a Comoi-tóhoz. A szállást meglátva elállt a lélegzetünk. Oké, hogy olcsó volt, de leginkább egy horror film egyik jelenetére hasonlító ház fogadott minket: útszéli apartman a város szélén, a semmi közepén. Ráadásul itt két napot fogunk eltölteni… Szinte már láttam magam előtt, hogy reggel téglákon áll az autó és ki van belezve. Végül annyira nem lett szörnyű a helyzet, mint ahogy az kinézett. A kocsik is túlélték az éjszakát. Másnap szép nyári idő fogadott minket. Ezeknek a tavaknak egészen érdekes mikroklímájuk van, gyakorlatilag trópusi meleg az Alpok déli vonulatai mentén, mert itt megszorulnak a déli melegebb áramlatok.

A tó mentén végigautózva elmentünk Milánóba, elhaladtunk a monzai Grand Prix versenypálya előtt is és hosszas küzdelmek után megtaláltuk a belvárost és híres Berlusconi-nak sok fejfájást okozó Dómot.

Hazafelé ismét útépítés, de a hőséget és a hegyek mögött lenyugvó nap látványát a hideg Comói-tóban élveztük. Végül egy igazi olasz pizzával zártuk a napot.

Elérkezett az utolsó hosszú és tartalmas nap. Elindultunk északnak, ismét fel a hegyekbe, hogy meghódítsuk az utolsó nagyobb kihívást, a Stelvio-hágót. Úton odafelé azonban legnagyobb meglepődésemre kigyulladt az alacsony olajszint lámpa. Hát mondom ez meg mi a túró? Jeladó hiba? 2000 km-t jöttünk az olajcsere óta, lehetetlen hogy elfogyott. Ellenőrzéskor azonban az olajszint tényleg a minimumon volt. Akkor valahol folyik az olaj, de nem emlékszem sehol tócsára, se nem folyásnyomokra. Nézegettük, de csontszáraz mindenhol a kocsi alja, folyásnak nyoma sincs. Volt nálam szerencsére némi olaj, ezt beletöltöttük, hogy folytathassuk utunkat. Aztán az autógépész barátom egyszer csak megvilágosodott. Szerintem tudom hol fogyott el az olaj, mondta. A hágókról lefelé jövet tartósan motorfékeztünk, igen meredek lejtőkön, és a motor 3-4 ezreket pörgött üzemanyag ellátás és levegő nélkül. A pillangószelep teljesen zár, ha nincs gázadás ezeknél a motoroknál. A kopó tömítések mentén a kialakuló vakum hatására a motorolajt beszívja a dugattyú az égéstérbe így gyorsabban fogy. A túra ötödik napján 5-6 nagy hágón voltunk már túl, ami külön-külön is igencsak ember és autó próbáló, nemhogy ilyen sűrű egymásutánban. Logikusnak tűnt a magyarázat. Még néhányszor megálltunk ellenőrizni a szintet, de nem fogyott több, ezzel igazolván elméletünket. Nekivághattunk hát a hágók hágójának. A Stelvio-hágó különlegessége, hogy az Alpok második legmagasabb aszfaltozott, autóval járható hegyi átkelője. Mindössze 30 m-rel marad el az első helyezettől, ezzel mindössze 2750m-rel a tenger szintje felett helyezkedik el. Az út széles, egészen az utolsó faluig, mely a hágó alatt fekszik, aztán kis kanyargós, de kellő szélességű hegyi úttá változott és nagy táblák jelezték olaszul illetve németül, hogy a hágó nyitva van. Az út első része nehéz, sok hajtűkanyarral és alagúttal tarkítva, viszonylag nagy forgalommal és iszonyatos mennyiségű kerékpárossal.

Az első pihenőnél ahol megálltunk fényképezni, egy autó már feladta a harcot és valószínűleg már nem is folytatja a küzdelmet a hágó meghódítására.

Ahogy felértünk egy egykori gleccser völgyébe az út lassú emelkedésűvé vált és hosszan kanyargott felfelé a völgyben, ahonnan lassú emelkedéssel vitt fel minket a gerincbe. Végül megérkeztünk a hágó tetejére, ahol elénk tárult a völgy túlsó fele is. Lélegzetelállító látványban volt részünk: velünk szemben egy újabb iszonyatos gleccser.

Alattunk pedig egy a Transzfogarasi-hágót is megszégyenítő szerpentin sor. Nem véletlenül ez az Alpok egyik leghírhedtebb emelkedője.

Fent a hágóban találkoztam egy idős Kelet-német házaspárral, akik egy 280 CE-vel érkeztek. Beszélgettem velük egy kicsit és büszkén mesélték, hogy jövőre 30 éves lesz az autójuk.

Felsétáltunk a közeli kilátóba, majd tovább indultunk a festői szépségű Trafoi felé a völgybe, majd néhány óra elteltével megérkeztünk Dél-Tirol gyöngyszemébe, Bolzanoba. Sétáltunk egy kicsit a városban, ittunk egy kávét - a vendéglátósok nagy része természetesen magyar volt-, majd ezután belevetettük magunkat a Magas-Dolomitokba. Valamikor kiskoromban már jártam errefelé, de arra nem emlékeztem, hogy ez ilyen hihetetlenül szép. Először jött a Karrer-see, itt már elborult az agyam, hogy lehet valami ilyen gyönyörű?!

majd hágóról hágóra mentünk át egészen Cortina D’Ampezzo-ig.

A következő képet pedig a klubnak küldöm sok szeretettel!

Ezen a részen „sajnos” csak nagyon lassan lehet haladni, mivel a szűk völgyekbe mindig le kell ereszkedni és utána ismét felmászni a következő hágóba. Itt pár órán belül három, kétezer méternél magasabb hágóba küzdöttük fel magunkat, majd ismét le a völgybe, de a látvány mindenért kárpótolt. Sajnos itt nem tudtunk több időt eltölteni, pedig még hetekig elnézegettem volna a hegyeket. A következő szállás Szlovéniában van. Máshol már nem volt szabad hely, vagy egyszerűen csak irreálisan drágán lehetett volna megaludni, de addig még hosszú az út. Késő este értünk Kranjska Gora-ba. A tájból már semmi nem látszott, reggel viszont szó szerint hason ütött a látvány, ami a hotel után fogadott minket. Szerencsére nem a kecske volt, hanem a hegyek.

Gyönyörű vidék ez is. Szlovénia hihetetlen kincsekkel rendelkezik egy negyed Magyarországnyi területen. A reggeli után a kötelező Triglav hegység alatti Vrisic-hágó, a beldi- és bohinji-tavak megtekintése következett és miután megmártottuk a lábunkat a meglepően hideg tóban, szomorúan indultunk hazafelé Klagenfurt felé. Végül valamikor estefelé értünk vissza Budapestre iszonyatosan sok élménnyel és emlékkel gazdagodva. Az autó is kapott egy kis emléket – a 4 majdnem teljesen elkopott fékbetéten túl -, ugyanis a meghódított hágókról és alpesi utakról – jó német és amerikai példára- egy-egy matricával bővült az albuma (a bal hátsó csomagtér ablak). Remélhetőleg mire én öreg leszek, az ablak betelik matricákkal a világ minden részéről és majd az unokáinknak mesélhetem el az egyes matricák történetét.

_{2012. december 03.}
Őszi (adok) veszek túra - Kis Sovi

Az egész úgy indult, hogy egy szép kedd este a Közlekedési Múzeum előtt beszélgettünk a Youngtimers-es barátainkal, mire „Benyás” megkérdezte, nincs e kedvem menni az idei Veteramara, Mannheimba? Mondom mikor lesz? -Két hét múlva…

Másnap reggel felhívtam Elődöt; -Te Előd nincs kedved eljönni velem Mannheimba? -De menjünk! -Mi lesz ott? -Valami börze…
Még a klub egyetlen Inasa: Pdani is csatlakozott hozzánk és már indultunk is csütörtök este 8kor.

Hogy melyik kocsival menjünk, Előd 280 CE kupéjára esett a választás.

Az út zökkenőmentes volt, péntek reggel 8-ra már Mannheimban kerestünk a szállásunkat. Hamar meglett, irány a Veterama! 10-re értünk ki, hát nem jártunk jól mert délben nyit csak.

-No akkor keressünk sört.
-De várjatok csak. -Nézzétek azt a piros 16-ost. Olyan ismerős. Ahogy egyre közelebb jött már láttam is az OT rendszámot. Stern cimboránk volt, elhozta az Infernot a börzére.

Be is pattantunk hozzá, majd Vele bemegyünk. Na ez nem volt ilyen egyszerű. Mivel 2 óra múlva nyitott a börze, ezért az összes nepper (velünk együtt) most akart beállni. Betereltek minket egy olyan végelláthatatlan sorba, amihez képest az „emnullás” szokásos dugója kisasszonytánc. Ezen 2 óra alatt át is suhantunk. Miután a végére értünk kis értetlenkedés miatt visszaküldtek minket ugyan abba a sorba, amit az előbb végigálltunk. Szerencsére most hamarabb ment, fél óra alatt a végére értünk és már tudtuk, hogy hova kell menni. Kb. 1 órára be is jutottunk a börzére.

Egy kis csücske a börzének…

Mit mondjak? Hatalmas volt. De nem ám olyan nagyon nagy, hanem tényleg bazi-mega nagy.

Rengeteg emberrel. Eleinte azt hittük ez inkább motoros börze, de egyre több Merci alkatrészeket találtunk.

Tényleg szinte másodpercenként azt hallottuk: „Wieviel”? Nagy alkudozások, nagyon sok boldog ember, és az a tipikus német bácsika aki azon töpreng, hogy adagolja be otthon az asszonynak, hogy vett a Pagodához 600 ejróért egy hátsó kipufogó dobot… Szóval igazi börze hangulat.

Miután nagyjából végigjártuk a sorokat, elmentünk megnézni az eladó autókat.

Már csak azért a nyálcsorgatásért érdemes volt eljönni. Rengeteg, ritkábbnál ritkább autók.

Szebbnél szebb állapotban.

És voltak bőven 23-asok is.

Például 280 TE.

Vagy eredeti amerikai 300 TD Turbodiesel.
És ami itt is bebizonyosodik: rohamosan mennek fel a 123-asok árai! Egy szebb kombiért már 13-15 ezer eurót is elkérnek!

Este találkoztunk a Mercedes Youngtimers klubos barátainkkal és beültünk egy török étterembe (mondjuk más milyet nem is találtunk…). De a probléma az az volt, hogy a menü németül illetve törökül volt és hát egyik se az erősségünk. Szóval rámutatás szerűen ettünk. Pdani például a 123-as menüt kérte…

Másnap reggel 10-kor már újra támadtunk a börzén. Ekkor döbbentünk rá igazán, hogy érdemes volt kijönni. Új lámpák, díszlécek, üvegek, kéderek stb… Pdani például egy detonátorra ment rá…  Ma már alkudoztunk, vásárolgattunk.
Amiben viszont csalódtam, hogy azt hittem hihetetlen felni választék lesz és ritkábbnál ritkább kerekeket fognak árulni. Hát sajnos nem igen láttunk ilyeneket. Az egyik árusnál volt a sarokba egy garnitúra 15-ös Barock kerek 1000 euróért. Nemigen kapkodtak érte.

A csarnokokban voltak az „elitebb” árusok. Ide is csak a nyálunkat mentünk csorgatni ugyanis ez volt az a hely ahol Becker rádiót adtak 1000 euróért.

Bent nagyon szemeztem egy vadonatúj 15 colos dísztárcsa szettel, de sajnos az 500 eurós ára eltántorított a vásártól…
Kicsit reménykedtem benne, hogy tudok kint venni 4 új gumit de sajnos csak egy gumi árus volt és ő is bent a csarnokba. Szóval már őt meg sem kérdeztem..

Hamar elment a nap, este meg fotóztam egy jót az autópálya fölött.

Amit Előd és Dani rezzenéstelen arcal várták végig…

Este már csak kómáztuk a szállodában.

Vasárnap is kimentünk még a börzére. Aznap már lapos volt a hangulat, szakadt az eső, az árusok mentek haza, a büfések csomagoltak. Azért egy új 30 éves olajszűrőt sikerült még beszereznünk J.

Délután visszamentünk még a szállásra, aludtunk egyet és 10 óra fele indultunk haza. Az út szintén probléma mentes volt, most nem is kergettük a kupét és megelégedett 9 liter benzinnel 100 kilométerenként. Köszönjük Neki, hogy itthon vagyunk.

_{2011. április 18.}
Kedves Klubtársak, Ismerősök!

Megvolt az esemény, úgy fest egész jó sikere volt a standunknak. Ezúton köszönjük mindenkinek, aki munkájával és anyagilag hozzájárult az előkészületekehez, a lebonyolításhoz és a szervezéshez.

Köszönet a Kövesdi Kft-nek és Dénesnek az összes felaánlást, a munkát és a lehetőséget, hogy az előkészületekhez helyszínt biztosított, valamint a díszletet a helyszínre , majd hazaszállította. öszönet Perényi Úrnak a sok baromságért, amit hallgathattunk a hétvégén, illetve az előkészületi munkákat és a virágcsokrot. Köszönjük Atának a bepakolásnál és az előkészületeknél nyújtott segítségét és Ákinak a hétvégi munkáját, Szedának a fuvart, Lóribának a finom pizzákat, Pipinek a kis modellműhelyt, Jacikának a gyümölcskenyeret, Kareszéknak a banánt és hogy vigyázhattunk a gyerekekre, Gaspinak a kipakolást és még folytathatnám vég nélkül...

Köszönjük az OT Expo rendezőségének, hogy jelen lehettünk és hogy jövőre is várnak minket.

Köszönjük mindenknek, aki kilátogatott hozzánk.

_{2011. március 23.}
Kedves Klubtársak, Ismerősök!

Egy fontos változás állt be a tavaszi nagytalálkozóval kapcsolatban. Új helyszín, új időpont!

Helyszín: Alsóörs, Európa Kemping
Időpont: 2011. május 20-22.

Az okok: több megjegyzés érkezett az orfűi kempinggel kapcsolatban, mely annak nem megfelelő állapotát taglalta. Sajnos a minapi történések valóban azt erősítették meg, hogy a közös helyiségek és a közös vizesblokkok „emberi fogyasztásra nem alkalmasak”. Ahogy a tulajdonos fogalmazott: bizonyos nyugat-európai normákat nem ér el a színvonal. Azt a tényt figyelembe véve, hogy a 30 éve épült vizesblokkokon az elmúlt 30 évben semmilyen felújítás nem végeztek el, megállapítottuk, hogy a keleti normákat sem üti meg a szolgáltatás. Az egyéni megítélés persze változó, de a rendezőség véleménye szerint ilyen kompromisszumokat semmiképpen ne kössünk.

Így úgy döntöttünk, hogy egy hagyományt elkezdve, ismét Alsóörsre látogatunk el és az őszi találkozót fogjuk túrázósra szervezni, mondjuk Aggtelekre. A helyszínen az előre bejelentett időpontban diákolimpiát rendeznek, így az egész találkozót egy héttel előbbre hoztuk.

A Csillagtúra természetesen nem marad el, hanem most a környék másik csodaszép részét fogjuk megmutatni nektek, sok érdekes feladattal fűszerezve.
Készülünk nagy közös főzésre is, saját magunk fogunk idén kutyulni. Ehhez várunk segítséget a pénteki és a szombati napra is ügyes kezek, kések és edények személyében.
Idén is tervezünk felvonulást, aminek most új útvonalat fogunk készíteni. A teljes programtervezetet és a Csillagtúra kiírását hamarosan közzétesszük az oldalon, illetve megkapjátok emailben.

Elnézést kérünk tehát a kis kellemetlenségért, de hisszük, hogy sokkal jobb ez így, mintha lementünk volna és egy szemétdomb vár minket a fürdők helyett. A faházas lakókocsis dolgokat inkább meg sem néztük, arról hallottunk beszámolókat, elég volt annyi.
Amennyiben valakinek kérdése, vagy javaslata lenne, illetve további információkra kíváncsi  az üggyel kapcsolatban, úgy keressen minket a központi email címen ( info kukac w123club pont hu ), vagy telefonon Kis Sovit vagy SGabo-t.

Várunk mindenkit nagyon sok szeretettel május 20 és 22 között Alsóörsön! Üdvözlettel:

w123club.hu, rendezvényiroda

_{2011. március 5.}
FIGYELEM! ELLOPTÁK!

Ma délután elloptak Budapestről egy metál sötétkék (931 Magnetitblau) 123 240D-t. Korai szériás, '77-es évjáratú. Mivel a színe elég ritka, ezért ha a darabjait eladásra kínálják, jó eséllyel beazonosítható. A rendszáma CXH-257 volt.
Kérünk mindenkit, akinek esetleg kék belteret, kék alkatrészeket vagy csúzlis indítású jó állapotú 240D motort ajánlanak fel, jelentkezzen az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd. emailcímen.
Segítségeteket köszönjük!

A szín ilyen (ez nem az ellopott autó!):

_{2010. január 6.}
Egyesület alapítás - Mercedes-Benz W123 Club

Kedves Klubtagok!

Közel fél éves előkészítő munka után szeretnénk bejelenteni, hogy klubunk egy újabb szintre lép. Hivatalosan is megalapításra kerül a Mercedes-Benz W123 Club. A papírok már be vannak adva, hamarosan bejegyzésre kerülünk. Ezúton szeretnénk meghívni Téged is hivatalos tagjaink közé. Akik az évadzáró vacsorán megjelentek már tudják miről is van szó, de íme pár sor előzetesen:

Milyen előnyökkel jár a klubtagság:
- kedvezményes biztosítás kötésének lehetősége youngtimer és veterán korú autókra
- alkatrészek 20-60% kedvezménnyel való megvásárlása hamarosan bővülő partnereinknél
- félévente megjelenő ingyenes egyesületi újság
- internetes alkatrész katalógus elérési lehetőség (epc-online)
- rendezvényeken és az egyesület által szervezett túrákon való kedvezményes részvétel
- egy igazi baráti társasághoz való csatlakozás

A klubhoz lehetőség van pártoló és rendes tagként is csatlakozni. Ennek részletes feltételeiről és az átálláshoz szükséges további teendőkről hamarosan újabb email-t küldünk minden eddig regisztrált klubtagunknak.

Esetlegesen felmerülő kérdések esetén írjatok az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd. emailcímre.

Üdvözlettel:
Mercedes-Benz W123 Club

2010. december 23.
Az oldal megjavult, a google ellenőrzésén is átment, nem vagyunk "listások"

Remélhetőleg megtaláltunk minden rejtett scriptet és több ilyen nem lesz. Az oldal regisztrációs eljáárását felfüggesztettük és elkezdtük átalakítani az új rendszerhez.
Minden biztonsági beállítást vissza lehet állítani minden böngészőben. Elnézést kérünk mindenkitől és köszönjük a türelmet.

Korábbi hírünk:
A régi verziót is sikerült egyszer majdnem elvesztenünk, de most rajta vagyunk a javításon. Gyakolratilag már sikerült is a dolgot összehozni, csupán a google rossz oldalak listájáról kell lekerülnünk. Sajnos ezzel az adatbázissal sok böngésző komunikál, így addig amíg a listán szereplünk lehetnek problémák az egyes böngészőknél.
Mivel az oldal biztonságos, ezért nyugodtan használjátok, a google felé leadott felülbírálási kérelem elvégeztéig pedig szíves türelmeteket kérjük.

Firefox: ki kell kapcsolni a "támadó weboldalak tiltása fület a biztonsági beállításoknál és akkor megjelenik a helyes formátumú oldal. Értesítést fogunk közzétenni a fórumon, amint ez a hercehurca véget ért.

2010. december 20.
2010. évadzáró vacsora, Lajosmizse

Köszönjük mindenkinek, aki eljött erre a kis összejövetelre. Képek az alábbi helyen találhatóak: http://www.w123club.org/ Találkozunk jövőre (is)!

2010. október 17.
Megjártuk Kolontárt...

Aki csak az adományozók listájára kíváncsi, az tekerjen a cikk aljára, akit érdekel a történet is, annak íme:

A két testvérklubunk (Mercedes index, Mercedes Youngtimers) közös felhívására gyűjtést szerveztünk a kolontári emberek megsegítésére. Az akció kordinálását az első pillanatoktól lent lévő V8cars.hu csapata irányította, le a kalappal a 12 napja non-stop végzett áldozatos munkájukért. Sokan érzik odalent, hogy ők valami hatalmasat alkotnak, de vannak olyanok is, akik azt hiszik ez is csak a pénzről szól. Hát, ha valaki ezen sorokat olvassa majd egyszer, akkor annak üzenem, hogy INGYEN dolgoznak és ADOMÁNYOKBÓL főznek, úgyhogy a finnyogást és a követelőzést meg lehetett volna tartani másoknak. Na de mindegy, ez csak egy laza kitérő az ANTSZ-es támadások mellé.

Csütörtök este a budapesti Lurdy ház parkolójában vártuk be az adományokat. A lista folyamatosan változott, soha nem volt egy pillanatig sem biztos, hogy egészen pontosan mire is van szükéség. Mint kiderült, a frissített listánk helytálló volt, igaz nem a főzőtáborba, de a helyi segélyelosztó központba nagyon nagy hasznát tudták venni mindennek. Az olajakat, fűszereket leszelektáltuk és a többit átadtuk a lakosság felé.

Kedves Klubtársak, az valami borzalom, ami odalent van. Nem tudom mikor állhat helyre a rend, de egyelőre kilátástalan a helyzet. Természetesen a romeltakarítás folyik. Kolontáron és Devecserben mindent vitt az iszap. Kolontáron elsöpört 27 házat, majd továbbrobogott Devecserbe a hatalmas hömpölygő és szétterült áradat, nyakig elárasztva mindent. Borzalmas látvány még két héttel a katasztrófa után is.

Valahogy így néz ki Devecser főutcája. A 8-as útról azonnal rendőri útzár fogadott, de a szállítmányt látva át is engedtek minket. Végigmentünk a városon, előttünk valami katasztrófaturista vánszorgott, úgyhogy mi is körül tudtunk nézni, nem mi tartottuk fel a sort. Aztán balra el, irány Kolontár.

A falu határában azonnal ki is ikszeltek minket a rend őrei, akik egy kis bagetten és egy félliteres ásványvizen tengődték hivatalos életüket, napi 12 órás szolgálatban. Természetesen az első adag pörköltből már indult is egy jókoraszállítmány nekik is. A biztonságot nyújtó templom mögött a kultúrház füves részén vertek tábort amerikai autós barátaink és a fáradtságtól és kimerültségtől kicsit keserű, de vidám hangulatban főztek.

A szállítmány kirakodása után rövid ismerkedés és mi is beálltunk a konyhalányok sorába, vágtunk, szeltünk, hámoztunk. Vittünk ehhez is pár apróságot, szerintem egész hamar felvettük a fordulatszámot.

A mai menü csülökpörkölt, sima disznópörkölt, lecsó és csilis bab volt, majd az esti támadásra gulyással kedveskedett a csapat. Napi szinten többszáz éhes szájnak főznek több mint tíz napja, le a kalappal előttük....

Közben intéztünk még egy fuvart a fővárosból, amit SKata klubtársunk célba is juttatott, majd szétosztottuk a faluban. Mikor hűtőszekrényt kerestünk 120 kilo fagyasztott májnak, lementünk a faluba. Félreverték a harangokat... Most nem az iszap jött... Akkor kezdték el lebontani az első házat. A faluban sokan összegyűltek és zokogó emberek előtt, zúgó harangok mellett tépte szét nagyjából 10 perc alatt a gép valakinek az életét, egykori otthonát... Szívbemarkoló érzés volt, el is jöttünk és folytattuk utunkat a csomagtartónyi májjal.

Az információ az volt, hogy Devecserben tudnak segíteni fagyasztóládával, úgyhogy felkerekedtünk és elmentünk az egykori "iszapmeder" mellett... Természetesen ez egy termőföld volt egykoron, majd a gátszakadás után itt hömpölygött végig a vörös áradat teljes mezőszélességben Devecser felé. Az út széle és a mező még mindig tele van házak és emberi kéz alkotta tárgyak maradványaival. Kis túránk után visszatértünk a táborba, segtettünk rendet rakni, megpucoltunk a többiekkel még vagy két köbméter fokhagymát, amire többen meg is jegyezték, hogy a holnapi menü fokhagymamártás lesz. Este már a második rohamra készült a csapat, de minden készen volt. Kanalak kikészítve, gulyás megfőzve, jöhet a nép. Sötétedés után szépen lassan mi is elindultunk hazafelé azzal a tudattal, hogy bár nem sokat, de azért valami apróságot mi is tudtunk segíteni.

Ezúton szeretném ismét tolmácsolni az ottaniak üzenetét, miszerint nagyon szépen köszönnek minden adományt és hihetetlen jóérzés fogja el őket, mikor így összefog egy-két csapat és próbál segíteni a nagy bajban. Köszönet Mercedes-index, Mercedes-Benz Youngtimer Baráti Kör és Mercedes-Benz W123 Club!

További fotók a szokásos helyen: http://www.w123club.org/

Készítette: Kis Sovi és SGabo

És akkor íme az általunk leszállított adományok felajánlói:

Elsik család (tárgyi adomány, w123club.hu)
SKata és Áki (tárgyi adomány, w123club.hu)
ismeretlen (4000 Ft, w123club.hu)
uttig (pénzadomány, w123club.hu)
t.zsolti (pénzadomány, w123club.hu)
Kispál Robi és családja (pénzadomány, 123club.hu)
ismeretlen (20.000 Ft, w123club.hu)
Zsótér Gábor (pénzadomány, Altaform Kft.)
Sanyi (pénzadomány, w123club.hu)
Szám család (élelem,  tárgyi adomány, Vadászgörény klub)
Vadászgörény klub ( tárgyi adomány)
Betyár (pénzadomány, w123club.hu)
Kövesdi Dénes és Autolakk Kft. (tárgyi adomány, w123club.hu)
Ildikó és ét Doki (élelem, tárgyi adomány, János kórház 1. Belgyógyászat)
Kicsmocs és Bandit (tárgyi adomány, w123club.hu)
Veterán Volvo Klub (tárgyi adomány)
Richárd, Károly (tárgyi adomány, VW Fanatic Szekció)
Moszat (tárgyi adomány, Vadászgörény Klub)
Pipi (tárgyi adomány, w123club.hu)
Karcsi69 (tárgyi adomány, w123club.hu)
Perányi család (pénzadomány, w123club.hu)
Atáék (pénzadomány, tárgyi adomány, w123club.hu)
Killmark és a Mercedes Yountimers Baráti Kör (pénzadomány, http://www.mbybk.hu/)
Soviék (pénzadomány, w123club.hu)
Miszold Antal (pénzadomány, V8cars.hu)
Jimi (pénzadomány, w123club.hu)
AVB (tárgyi adomány, w123club.hu)
Don Lolo és Loloke (pénzadomány, w123club.hu)
Miskabá (tárgyi adomány, w123club.hu)
SGabo és Eszter (pénzadomány, w123club.hu)

Külön köszönet Kis Sovinak, hogy lejött velem és segített, SKatának, hogy lehozott 150 kg fagyasztott májat és 60kg túrórudit, az autómnak, hogy levitt minket és haza is hozott, az IMO autómosóknak, akik ingyen mosták autóinkat és a V8cars.hu ottani csapatának, hogy megmutatták mindenkinek, ilyenkor mit kell tenni és hogyan.

^{2010. október 14.}
A szállítmány úton van a helyszínre, hamarosan jelentkezünk, addig is köszönjük mindenkinek a felajánlást!

^{2010. október 11.}
SEGÍTSÉG - FIGYELEM

A kolontári eseményeket gondolom nem kell senkinek sem bemutatni. Az állapotok borzalmasak, a lehetőségek rosszak, a helyzet reménytelen a segítség pedig kevés.

Kedves Klubtársaim!
A V8 car csapatból Zoli háza előtt 10m-re állt meg a "lavina". A csapat összefogott és lement segíteni. A helyi történésekről és borzalmakról a totalcar.hu oldalán ovashattok bővebben, viszont itt az idő, hogy mi is segítsünk, ahol tudunk. A három Mercedes Club (mi, Youngtimers Baráti kör, index Mercedes) ismét összedugja fejét és egy a lehetőségekhez mért segélyszállítmánnyal megindul az áldozatok felé. Civil kezdeményezésként erre lehetőség van, nem kell alapítványok igazgatóit eltartani, a segítség oda jut, ahova kell! Hogy mire van szükség? A lista itt található és frissítjük, amint jön új információ:

- papírtörlő kendő
- tartós élelmiszer
- porvédő maszk, védőszemüveg, permetező ruha
- 110 literes szemeteszsákok

Miként juttatjuk le? Ezen még dolgozunk. Az előzetes terv, hogy csütörtök este a budapesti Lurdy-háznál pakolunk, a másik ötlet, hogy pénteken korareggel még munka előtt el tudja hozni mindenki a felajánlásokat egy megbeszélt helyszínre. Ezért is figyeljétek az oldalt, mert ez a része még pontosítás alatt van!

Amennyiben tudunk, akkor segytünk a V8 Car csapatának a főzésben, erre is keresünk jelentkezőket!!!!!

Addig is gondoljuk át, hogy ki miben tudna segíteni. A legkisebb dolog is hatalmas segítséggé válhat! Hamarosan ismét jelentkezünk a pontos pakolási helyszínnel. Figyeljétek az oldalt, ötlet, probléma vagy egyéb kérdés esetén telefonon hívjátok SGabo-t!

Pénzes adományokat is tudunk fogadni, ezesetben lépj be a fórumra és a kiemelt segítség topikban keresd meg a számlaszámot, #26274-es hozzászólás!!!! Természetesen a beérkezett összegeket a fenti listán szereplő eszközök beszerzésére fordítjuk és az adományozók nevét folyamatosan közzétesszük itt az oldalon, feltéve ha az illető nem kéri annak elrejtését. Megjegyzésbe: iszap - nicknév!!!!

Segítségeteket előre is köszönjük:
w123club.hu

_{2010. június 2.}
W123 Jahrestreffen im Hof - beszámoló

A reggeli start 6 órára volt meghirdetve, én Ákival Tatánál csatlakoztam a csapathoz. Dénesék a szokásos felállásban, aranykupéval és niggerfelnikkel, Soviék Előddel kiegészülve az igazi patinás fehér kópéval, én pedig a sajáttal. Rövid eszmecsere után meg is indultunk a nagy útra. A határon már hívtuk Antiékat, akik Bécs után csatlakoztak hozzánk, a szép zöld kupéval.

meeting az M1-en

Anti és Kata is csatlakoztak

a csapat egy része

a szervízudvaron

piros-fehér-zöld a szervízudvaron

baloldalon a sebesült

Az út innentől kezdve zökkenőmentes volt. A célpont előtt lehajtottunk a pályáról, majd Dénes navija átváltott "zergebaszó" üzemmódra és olyan picike hegyi utakon mentünk, hogy néha egy autó is alig fért el. Viszont a táj gyönyörű volt. Hihetetlen szép helyeken mentünk végig. Hogy mennyire más a szitu arrafelé, azt jól mutatja, hogy a pici utakon nem volt egy darab kátyú, nem szakadt szét az autók futóműve a lukaktól. Felezővonal nem volt, mert gyakorlatilag egy sávos volt az út, de a két széle fel volt festve látható (nem ilyen magyar egynapalattlekopó) festékkel és az utacskát végig szegélyezték a hófehérre vikszolt kis útjelzőoszlopok, amikben megvolt a prizma, nem voltak szarrátörve és megvolt mind, nem kellett senkinek otthonra virágkarónak.

Ezeken az utakon érkeztünk meg a schönecki IFA szállóba, ami egy a hegytetőn álló wellnesközpont volt. Csodaszép panoráma és egy hatalmas parkoló, telis-tele W123-mal. Már a parkoló elején mutogattak ránk, hogy megjöttek a magyarok, majd szaladtak elénk és mutatták, hogy hova álljunk, hol van még hely. A passaui kitérő természetesen kicsit meghúzta a programot, és az esti vacsorára induló buszt a szálloda recepciójánál láttuk a monitoron, amint éppen elhagyja a terepet. Nem baj, egy klubtag segített és elmondta, hogy többen mennek saját autóval is, a naviba üssük be az éttermet és ott is vagyunk, huszonpár kilométer. Becsekk, majd pattanás vissza az autóba, irány a busz után, amiről itt jegyezném meg, hogy a programfüzet szerint 18:30-kor kellett indulnia és pontban akkor el is hagyta a parkolót. Nem 5 perccel előtte, nem utána, hanem pontban akkor. A német rend és fegyelem végig érezhető volt.

IFA - Schöneck

Az eső szakadt, a navi vezérelt és fél óra múlva megérkeztünk a tetthelyre, nagyjából utolsóként. A kapuban már rögtön kiszúrta egy úr, hogy hoppá, hát ők a magyarok és már invitált is be minket, majd beléptünk a terembe…

Az étterem egy nagy teremmé volt átalakítva és 15 fős asztaloknál ültek az emberek. Nem tudom, hogy ki találkozott már német turistabuszokkal a fővárosban, de ezekből 90% hogy nem a fiatal korosztály szál ki, hanem egy vidám nyugdíjas csoport. Hát mi egy ilyen vidám csoport kellős közepébe pottyantunk bele. Gyakorlatilag az átlagéletkort egyikünk sem súrolta még csak közelről sem, csupa vidám néni és bácsi ült az asztaloknál.

a terem és a klub egy kis töredéke

Mikor betoppantunk összesúgtak és már jött is felénk vagy 3 szervező, akik megmutatták a csak nekünk fenntartott helyet (!). Pár szó beszélgetés után a klub elnöke jött oda hozzánk, akire én is erős fejbillentéssel néztem fel, ugyanis bőven 2,1 méter körül volt. Nagyon sok szeretettel üdvözölt minket az egész klub és társaság nevében és már nagyon várták, hogy megérkezzünk. Egyszercsak mellénk pattant egy idősebb úr (mivel fiatal nem volt), és közölte, hogy ő a mi segítőnk, ha bármire szükségünk van, neki szóljunk, keressük őt, mert a nagyvezérek őt jelölték ki erre a feladatra. Neki csak egy dolga van, hogy mi jól érezzük magunkat ebben a közel 300 fős társaságban.

segítőnk, Franz

Közölte, hogy természetesen az első kör sört vendéglátóink állják, ebben semmi vita nem is lehet, úgyhogy már pörgött is ki a hely specialitása és a sok világos söröskorsó. Aztán jött a vacsora, ami csupa helyi specialitásból állt és persze jött még sör bőven. Aztán beindult a dáridó, a főszakács, aki egyben a hely tulajdonosa egymásbakapaszkodós-dülöngélős slágereket énekelt.

singmeister

indulás haza

A nagy zabálás után hazakúsztunk, és elfoglaltuk szobáinkat. Dénesnél volt a találka, ahol ittunk egy jó kis házipálinkát, jobbhíján fogmosópohárból.

pálinkát, pohárból

Aztán irány le sörözni. Ebből a nagy sörözésből egy nagy kómázás lett, mindenki rottyon volt. Beszélgettünk a klub elnökével pár szót és annak ellenére, hogy hullafáradt volt már ő is a sok sörtől, adott pár jó tanácsot az automataváltók fékszalagjainak cseréjével kapcsolatban. Egy kör ital után már mindenki úton volt a szobába, hiszen másnap kirándulás…

kómázás a bárban

A reggel elég párás volt és hideg. Ettől függetlenül rövidnadrágosra vettük a figurát szerencsére, mert később bedurrant a nap rendesen. A reggeli után irányba vettük a parkolót. Segítőnk, Franz már ott volt és fogadott minket egy nagy lakóautó oldalánál, ahol rajtszámokat kaptunk, illetve pár hasznos utikönyvet a környékről, valamint egy itinert a legnevezetesebb pontokról, ha önálló túrákra indulnánk. Kaptunk egy emlékplakettet is, amit az autóra fel lehet csavarozni. Ezúttal ez porcelánból volt, hiszen Hof és környéke híres a kaolinhasznosításról. Erről a túraverseny alatt meg is győződhettünk nem egyszer. Soviék egy hatalmas sülthúst tettek magukévá a csomagtartóból, míg Dénes gyakorlatilag felpolírozta az autót.

reggeli körkép

Dénes a fülén telefonnal is tud autót pucolni

Soviék az euroreggeli után egy kis sülthúst is dobbantottak a csomagtartóból

mindenki autót tisztogatott

Mi csak néztük a színes forgatagot, Antiék meg már hajnalban elmentek valamerre kirándulni és csapattak egyet a hegyi utakon. Atán egyszercsak itinert nyomtak a kezünkbe és indultunk. Első feladat rögtön a parkolóban, centire parkolás. Aztán elindultunk túrázni szebbnél szebb tájakon.

másfél sáv, vonallal és karókkal

Az első állomásnál csomagtartófedelek voltak letéve, amik színét kellett megállapítani. Mi sikeresen eltaláltunk ötöt a hatból, a surfblau nem ment…

Előd gondolkodik, Antiékat pedig éppen faggatják

Aztán elérkeztünk egy érdekes helyre, ami 89-ig a környék egyetlen határátkelője volt. A szögesdrót egy részét megőrizték a határőrkunyhóval valamint az őr- és lövésztoronnyal együtt. A feladat itt az volt, hogy a kirakott tárgyakat rendszerezni kellet, melyik való kelet és melyik nyugatnémetországból. Érdekes, hogy Seborin hajszeszt itthon lehetett anno kapni, annak ellenére, hogy nyugati termék volt.

a bokor pont takarja a feladatot :(

a régi őrtorony

Aztán picit feljebb egy hatalmas helikopter és egy tank állt egy parkolóban, természetesen azonnal megtámadtuk mindkettőt.

szakértőgárda a gép faránál

kicsit lepusztult már, de áll és nem hordták el a méhbe

oh yess...

Aztán ismét kanyargózás következett a környéken, majd egy egysávos hídon kellett úgy átmenni, hogy a végén mikor megálltál, akkor az autód pont középen kellett legyen. A feladatot bár elhadarta a híd elején az úr, de mi inkább a kezünkbe nyomott szendvicsekre és almafröccsökre koncentráltunk, úgyhogy 1 darab ponttal lettünk gazdagabbak. Gondolom nullát senki nem kaphatott… Innen betereltek minket a porcelánmúzeumba, ahol láttunk pár érdekes dolgot az anyag felhasználásáról, de a végére már mindenki csak egy jó kis kávéra koncentrált, meg a német almatortára. A kis uzsonna után már csak haza kellett találni, pár "találd meg" típusú feladat volt már csak hátra, aminek pontos kilométerbeli helyzetét kellett meghatározni. Egy hugyozó sasnál meg is álltunk fotózni, mert olyan szép volt a táj.

a repcés fotó

Miután visszaértünk kezdődött a program, az autók érkezésének megfelelő intenzitásban, ugyanis a túrán mindenki indult. Szép lassan visszajutottak a parkolóba a tel csomagtartósok és kipakolták eladó termékeiket. Volt nullkilométeres alsó díszlécszett, voltak hibátlan felső lécek is, doppelrolo beszerelőkészlet, piknikkosár, bosch OBD software dobozzal és kábellel együtt, meg még vagy kétmillió apró kis alkatrész. Érdekes volt az egyik kombi hátulja, ami csurig volt rakva prospektusokkal, szinte az összes létező darabot megtalálhatta aki erre vágyott. Én is vettem egy a kópéval közel azonos korabeli prosit, meg a 115-höz egy színkatalógust.

A kis rögtönzött alkatrészpiac mellett megcsodálható volt az összes autó is. A számomra leg lenyűgözőbb a 200e kilométert se futott, eredeti Taxi volt. Ilyen talán nem is létezik több. Egyetlen háborús bűn talán a hátsó kárpitba belevágott hangszóró, bár lehet az is valami gyári extra volt, ki tudja.

Szintén érdekes volt a cabrio, ami a ma is kapható készlettel ellentétben sokkal finomabb kidolgozású volt, bár azért a vágjuk le a tetőt azt kész megoldás itt is erősen érezhető volt.

kabrijóóó

Ezeken kívül volt a kombifogat, a napfénytől is óvott piros kupé, V8 kombi, gyári AMG ülésekkel és még kismillió más autó, amiket most nem sorolok fel, mert betelne a szerver.

Aztán egyszercsak elkezdett szivárogni a nép, kiderült, hogy kezdődik az esti ünnepség. Természetesen mi már megint késésben voltunk, gyakorlatilag a hétvége alatt végig a programok után loholtunk. A német percizítás itt is jelentkezett, pontban a meghirdetett időpontban megkezdődött a vacsora. A szokáshoz híven először mindenki sört kapott, aztán egy kis köszöntő, majd vacsora.

elnök Úr

A vacsora közben aztán jött a szervezőcsapat bemutatása és megtapsolása, majd a szponzorokat mutatták be és végül jött a kis túraverseny megfejtéseinek ismertetése. Az itiner elején volt vagy 10 oldalnyi egyéb kérdés, amit hellyel közzel lefordítgattam, így tudtuk miről van szó nagyjából, de a megfejtéseink közel sem álltak a valósághoz. Volt egy gasztronómiai kérdéssor, ott ahány faluban álltunk meg és kérdeztük meg a néniket-bácsikat, mindenhol más választ kaptunk. Ami az egyik faluban egy hagymásrostélyos volt, az a következőben már egy krumplisleves a végén meg kiderült, hogy valami almás sütiről van szó.

ungarisches Stammtisch

A díjátadás végén egy bő 5 percet szenteltek nekünk is, amiben ismét megköszönték, hogy eljöttünk, gartulálnak az itthoni társaságnak, mert megnézegették a fotóinkat, az oldalt, stb. és kaptunk egy külön díjat is, a legmesszebbről érkezőknek járót, amihez hatalmas taps is járult. Ezt természetesen Soviék nyerték, hiszen ők jöttek ténylegesen a legtávolabbi pontról. Aztán kezdődött a dínom-dánom, volt zene, jobbnál jobb kaják és szuper hangulat. Az egyik szervező zenekara lépett fel és hajnalig mulattak a klubtagok. Mi viszonylag hamar ledobtuk a láncot, mert az út hazafelé még hátravolt másnap.

a díj

Reggel szakadó esőben ébredtünk, majd reggeli után nekiláttunk bepakolni és megindultunk hazafelé. A táj esőben is gyönyörű volt. Az autópályán egyszercsak elkezdett valami parázslani a műszerfalon… a töltésjelző, már megint. Az "új" generátor is kezdi feladni a játékot és pont most, amikor még Regensburgnál járunk. Nem baj, csak parázslik. Aztán egyszercsak Dénes is levágódik az útról, hogy majd szétesik a hátsó futómű, valamit kezdünk vele. A Würth zsírzóspray lesz a legmegfelelőbb, mert a kevéske anyagot, ami bennmaradt, kimosta az eső. miután majdnem Zolira borult az autó, hárman támasztottuk, hogy megálljon, amíg a műtét elkészül.

told, támaszd

az emelő ferdén is tart, csak legyen 3 ember, aki nyomja az autót a padkához

Aztán a végén már rutinosan ment, félreálltunk, emelő ki, autó megtart, kerék elforgat a szakadáshoz, majd pöffenet a sprayvel és go tovább. Ugyanilyen rutinosan ment már a kópé bebikázása is, ugyanis a generátornak a végén már csak annyi ereje volt, hogy a gyújtást biztosítsa, meg égjen a helyzetjelző. Ha indexeltem, akkor kb 3 villanás után már lemerült minden, úgyhogy sunyi lapos módon jöttünk hazafelé ezerrel, nehogy ránksötétedjen, mert akkor lámpa nélkül végünk van. Egyetlen szerencse, hogy a szélvédőt Dénes bevonta ezzel a nanós cuccal még az OT Expo előtt, így az ablaktörlőt nem kellett használnunk. Ezúton is köszi érte, ez most életet mentett. És végül hazaértünk minden…

Összegzésül: a kinti W123 klub egy teljesen más világ. Nem csak a pénz, hanem a hozzáállás és a lehetőségek miatt is maradhattak fent ezek az autók olyan állapotban, amilyenben vannak. Az átlagéletkor, ami 50-60 év között volt talán, szerető gondoskodást biztosított azoknak a járműveknek. Ezekkel nem hordtak dinnyét és sittet nap mint nap, nem voltak cigóputriban téglára rakva diófák alatt 5-6 éveket. Ezeknek a tulajonosoknak első autójuk volt, vagy fiatalkoruk nagy álma, hogy egyszer ilyen autójuk lehessen. És az álmokat meg is valósították. Segítőnk két éve vette első sedanját, miután karikára rohadt alatta egy E osztály. És 123-ast találni kint bármennyit lehet, jobbnál jobb állapotban, csak győzd megfizetni. A másik a klubélet, de erről majd egy más alkalommal. Ajánlom mindenkinek, hogy egyszer látogasson el egy ilyen bulira, hatalmas élmény és a márkatársak vendégszeretete, összetartása páratlan…

Üdvözlettel:
SGabo

_{2010. április 29.}
IV. OT Expo 2010 - beszámoló

Idén, mint első kiállítók vettünk részt a negyedik OT Expo rendezvényen. Közös standunk volt a Kövesdi Kft-vel, a Mercedes Youngtimers Baráti Kör szomszédságában.

Három autó került kiállításra, Anti mentőautója, Dénes friss állólámpás kupéja, valamint SGabo kupéja.

Standunk nyitott volt, nem voltunk körbezárva, így sokan megörültek, hogy két órás séta után benézhetnek egy nyitott autóba, illetve a gyerekeket megnyugtatják egy mentőautóba való beüléssel.

A kiállítás összességében jól sikerült, minden második gyereknél a w123club.hu-s zászló lengett és délutánonként már sokan célirányosan jöttek, hogy hol a mentőautó és hol lehet szerezni "mercis zászlót". Természetesen amíg a gyerekek anyukával mentőztek az apukák is találtak látnivalót, Dénes felnifényezését.

Érdekesség, hogy talán három autó volt a kiállításon, aminek állandó nyitott motorháteteje volt, ebből egy azért, mert még félkész volt és egyszerűen ez az elem hiányzott róla. Ezt mi megoldottuk, a kupé motorjának kiglancolásával.

És akkor a végére egy kis kösönetnyilvánítás. Köszönjük Ákinak a rengeteg fuvart és a standon való helytállást, Gaspinak a gyerekek zászlóval való kergetését és a sok érdekes történetet, amivel a látogatókat kötötte le, Dénesnek és édesapjának a sok segítséget, a tisztítószereket és kendőket valamint a standon való egész napos pörgést, Antinak a mentőautót, a modelleseknek pedig a két akciós helikoptert, amivel a szomszédokat riogattuk és végül, de nem utolsó sorban azoknak a klubtagoknak és látogatóknak, akik eljöttek és metiszteltek bennünket.

A szervezőkkel a rendezvény után váltottunk pár szót, és jövőre is szeretettel várnak bennünket, úgyhogy megyünk. A koncepció már félig készen van... fejben....

_{2009. január 29.}
Új Partnerünk: Trost Auto Technik Service Kft.

Egyben elkészült a Partnereink menüpont is, ahol megtalálható minden Partnerünk aktuális ajánlata és bemutatkozója, valamint a felhasználás módja és szabályai.

_{2009. január 23.}
Egy csillag születik...

Frissült Miskabá barátunk története... :) (cikkek/egyebek/csillag születik)

_{2010 január 14.}
ÚJ FÓRUM BEÜZEMELÉSE

Mivel a régi üzemeltetése már nagyon nehezen ment és eltűnögettek topikok, nem működött a keresés a kategória nézet stb., ezért megújul a fórumunk! A használata ugyanaz lesz, amint sikerül gatyába rázni, addig is szíves türelmét kérjük mindenkinek! Használni lehet, de még nem egy nagy élmény. :)

2010. javnuár 3. Boldog Új Esztendőt kívánunk minden Klubtagnak!

Ennek örömére ajánljuk mindenki figyelmébe Jacika új cikkét, ami a W123 modellek gyártástörténetét mutatja be (cikkek/egyebek). Köszönjük!

Hamarosan felkerül a Programok közé az éves rendezvénynaptár. Ha valami érdekes kimaradna belőle, akkor azt a Kapcsolat menüpont segítségével jelezzétek!

2009. november 12. Kedvezményes biztosítás

Aki nem B10-ben van, vagy egyszerűen valami miatt nem lehet olcsóbb biztosítása, annak segítség lehet az alábbi oldal: http://www.kedvezmenyesbiztositas.hu

2009. szeptember 11. SEGÍTSÉG, ELLOPTÁK!
SEGÍTSÉG!!! ELLOPTAK EGY W123-AT BUDAPESTRŐL!Rendszáma ESC-250, gyári okkersárga, 1978-as évjárat, 300D automata, makulátlan állapotú. Ha valakinek ilyet kínálgatnak rendszám nélkül vagy passzoló gyanús alkatrészt kérjük jelezzétek emailben, vagy az oldal Kapcsolat menüpontja segítségével! Köszönjük!

2009. július 28. új cikk
Felkerült Batman2 klubtagunk "Olajleválasztó" című cikke a Motorok kategóriába!

2009. júlus 12. Elindult az új FÓRUM is!!!
A mai naptól működik az új fórum is! Kérünk mindenkit, ha esetleg hibát találna a rendszerben, akkor az lehetőleg egy képernyőmentéssel együtt juttassa el a klub központi címére. Köszönjük!

2009. júlus 12. Elindult az új oldal
Kérünk minden kedves klubtagot, hogy regisztráljon az új rendszerbe! Indulásképpen egy alapfelhasználói (read only) jogosultságot kap mindenki, de a klub aktív tagjai automatikusan és folyamatosan kapják a "tag" minősítést, amivel már lehet képet, cikket, linket, saját bemutatkozó oldalt feltölteni.

Ha valaki esetleg kimaradna ebből, akkor jelezze emailben!

2009. június 16. Klubvacsora szombaton
Részeletek a Programok menüpontban!


2009. június 15. új cikk
Felkerült Ihász Lóránd klubtagunk "A differenciálmű adatai" c. cikke!

2009. június 11. új cikk
Felkerült SGabo klubtagunk "Váltóolajcsere automataváltóban" és "Olajok és egyéb folyadékok" c. cikke!

2009. május 30. új cikk
Felkerült Batman klubtagunk "Üzemanyagszint jeladó felépítése és javítása" c. cikke!


2009. április 27. III. Mercedes Benz W123 Club találkozó - Dömös
Képek ide kattintva érhetőek el!


2009. április 25. III. Mercedes Benz W123 Club találkozó - Dömös
Részletek a Találkozók menüben!


2009. január 31. frissült taglista
Frissült a taglista: 123merga, AMG stufe 2, Bárdi, Danny_L, killmark, kópé280c, Krisz 123, Mr Benz, nomex, nzanga, sanya-pécsvárad, UHU, Zo


2008. január 24. w123club.hu webshop 1.0 :)))
Lehet klubmatricát rendelni kívülre illetve belülre ragaszthatót is!
A rendelési űrlap a VÁSÁRLÁS menüpont alatt tölthető ki.


2008. január 5. BÚÉK!
Újév alkalmából beindult az apróhírdetéses rendszer, a PIACTÉR menüpont alatt.
Egyelőre tesztüzemmód fut, mert vannak gyíkjai, de funkcionálisan tökéletes. Sok sikert!


2008. december 31. 1 év
Ponotsan egy éve került bejegyzésre az első aktuális komment (lásd lentebb). Így egy év távlatából azt hiszem sikeres évet tudhatunk magunk mögött, sokan lettünk akik a W123 szeretetéből összekovácsolódtunk. Két találkozó, többszáz fórumbejegyzés mind azt bizonyítja, hogy a show folytatódik! :))
Ezúton kívánunk minden látogatónknak, tagunknak, leendő tagunknak sikerekben, balesetmentes kilométerekben, Mercedesben gazdag Boldog Új Esztendőt!


2008. december 24.
Békés Karácsonyt kívánunk minden kedves w123club.hu Látogatónak!


2008. december 23. új cikk
Felkerült Taki klubtagunk "Egy W124-es váltó átalakítása" c. cikke!


2008. december 21. II. Mercedes Benz W123 Club találkozó - képek
Jacika, Bobo, Lóri és Telekes Zsolt képei a Találkozók menüben!


2008. december 13. II. Mercedes Benz W123 Club találkozó - Bicske
Megvolt, jó volt, köszönjük mindenkinek a részvételt! Képek a Találkozók menüben!


2008. december 7. frissült taglista
Frissült a taglista: 300CD, bobolysza, Charle, Hifis, Kiss Attila, m110988


2008. november 23. új cikk
Felkerült pipi klubtagunk Automata váltók c. cikke!
Felkerült Lóri klubtagunk Olajleválasztó képekben c. cikke!
Felkerült SGabo klubtagunk Hátsó futómű szerelés c. cikke!
Frissült a taglista: SEL, erdeigergo, Taki


II. W123 Club találkozó
Jelentkezés és részletek: fórum / Találkozók topik


2008. november 22. új cikk
Felkerült jacika klubtagunk "Mechanikus tetőablak" c. cikke!


2008. november 19. új szerveren
Kedves klubtagok! A hét elején volt némi fennakadás az oldal elérésében, de ma megoldódott. Költöztünk egyet...


2008. szeptember 27. nagy esemény
MEGVOLT AZ ELSŐ KLUBTALÁLKOZÓNK!!! (részletek a találkozó menüben... lesznek)


2008. szeptember 27. új cikk
Felkerült ATA123 klubtagunk "Fordulatszámmérő dieselbe" c. cikke!


2008. szeptember 26. új szekció
Elkészült a "Tagok" menü!


2008. július 27. frissítés
Rövid interjú Lakkcipő bácsival az autóápolásról: itt


2008. május 8. frissítés
Lóri klubtárs bemutatkozója is felkerült a cikkek közé: ide


2008. március 28. frissítés
Zsolti barátunk cikke is felkerült, címe: Motorfelújításom története
Köszönet érte, reméljük hasznos olvasnivaló lesz a vállalkozó kedvűeknek!


2008. február 14. frissítés
Irodalom szekció frissítve... Továbbra is várjuk a ritka leírásokat, beszerezhetőségüket.


2008. január 1. BUÉK!
Boldog Új Évet Mindenkinek!
Elkészült a lap teljes szerkezete, egyelőre alap funkciókkal. Működik a fórum is, igaz csak egy kis ingyenes verzió, de több mint semmi. Remélem hamarosan idetalál minden W123 rajongó és rajongani vágyó!


2007. december 31. tesztüzemmód
ide kerülnek majd az aktuális hírek, de egyelőre még nincsen itt semmi. vége az évnek indulunk egy házibuliba. ennyi. viszlát.